... we get the whole spectrum in every Bubble.

.

ja és ezt még a tegnaphoz, koktélcseresznye a tejszínhabos puncstortán:

"You are entering an exciting new path. You are filled with the energy and you need to navigate it properly. This is definitely a new beginning, which is something you are good at. However, you are also a very sentimental person, and you may experience some sadness or wistfulness over the chapter of your life that you are leaving behind. Allow your memories to warm you and to bring a smile to your face, but don't dwell on them to the point that you miss out on what's so beautiful about this new adventure."

.

megírom azt az előzőt, és akkor fél óra múlva szembejön egy ILYEN.
na basszus.

.

pofázok itt baszdmeg arról, hogy az ember minek őrizget régi emlékeket felidéző haszontalan dolgokat, és akkor hazajövök, és fél óra alatt kerül a kezem ügyébe annyi kis doboz meg zacskó tele kacattal és biszbaszokkal, hogy úgy tele vagyok, hogy most éppen hányni lenne jó.
persze remek dolog az, hogy nem jövök haza és akkor nem szembesülök ezekkel, csak nem éppen megoldás.
de a könyveimet legalább egytől-egyig szeretem.

.

az utolsó mondata pedig az volt, hogy "orsika, nem megy ez minekünk szerintem."

ami régen egy évembe, hat hónapomba telt, azt most már négy hét alatt abszolválom.
hát nem lesz ez így jó, na.

szeretem a rövid, tömör, lényegretörő kijelentéseit.

.

I                                         I
ennyire vagyok attól, hogy tudjak fejenállni (még hajlított lábakkal és háttal, na de akkoris... húsz éve utoljára!)

.

drLyukkal álmodtam, már izgatottan vártam, hogy a számba nézzen és elmutogathassam neki, hogy miket ellenőrizzen, és kifejezetten kértem, hogy adjon injekciót körbe a jobb alsó hatos köré... és boldogsághullám öntött el, amikor megláttam a kezében a tűt és azt, ahogyan cseréli a centis fecskendőt egy kisebbre... fekete vizsgálószékben ültem, és elnézést kért, amiért megváratott <3
aztán valami kertvége, kerítés tetejéről néztem a hulló faleveleket.

tegnap meg marek gyereke, piros kezeslábasba öltöztetve, györökön, lebukfencezett a kútról, felvettem, nem lett baja bár izgultam, és akkor közel hívott magához és tökéletesen érthetően (egy pár hónapos, hatvancentis gyerekhez képest) sutttogott nekem valamit azzal kapcsolatban, hogy minden rendben lesz.

nagyonjó, csak a nyakmerevség és a konstans hátfájás mint következmény, na az nem kellene.

.

"óvatos ribanccá tett az élet."
és tegnap ezzel feküdtem.

.

"Orsolya, te vagy saját magad legnagyobb ellensége."
reggel ezzel a mondattal ébredtem és azóta szól ott hátul a tarkómban loopolva :(

.

sajnos
két kezem összes ujján sem tudom megszámolni, hogy hány megválaszolatlan levelet és üzenetet tologatok magam előtt hónapok óta...

.

aztán az ugrott be, hogy lehet a neveltetésem miatt a ridegtartásra sokkal jobban reagálok és válok odaadó kezesbáránnyá, mintha el lennék halmozva kedveskedéssel, figyelemmel, megértéssel és nyíltan kimutatott szeretettel.
fasztudja, de biztos, hogy valami kurvára rosszul lett bedrótozva odabent.
a hiányzó élettapasztalat, az.

.

és miért nem lehet csak simán kimondani, hogy 'igen, szeretlek', hanem inkább fojtani le, hagyni bent érni, majd elfolyni, hogy aztán szétessen betűire és alakjaira, vonalakra és pontokra, ahogy a gyerek mondja, egyenes-egyenes-hosszú-hullám, hogy megszűnjön a tér az elemek között, hogy a vonzás, ami összetartja őket, átváltson az ellentétes pólusaiba és mint a mágnes, erővel se álljon össze megint, hogy betűnként sem lehetne belőle már bagolyköpet sem, hát miért?
még az a négy betű sem bukik ki, hogy "én is".
baszódjak meg, senkinek sincs végtelen türelme a faszságaimhoz.

köszönöm, hogy utamba tetted.
hogy hagytad, hogy hagyjam, hogy megcsókoljon.
hogy elénekeltetted vele, hogy helló, hogy vagy, jó hogy vagy
hogy én lehettem az, aki miatt olyan mosolyt láttam az arcán, amilyet még sosem azelőtt és ő sem jópár éve már
hogy engeded neki látni a tökéletlenségemet
hogy ezek ellenére mégis és kitartóan

hálás, miközben én csak azt érzem, hogy hangyafasznyit sem adok abból, amit adhatnék.

hogy én meg azon rettegjek, hogy mikor telik be a pohár, ami jé, ilyenkor érdekes módon sosem félig üres

és hogy ne merjek kérni,
ne merjek többet kérni
tőled.

ha van terv, az a baj - ha nincs terv, akkor meg az.

.

zsák a foltját mindigis,
én meg mivel fingom nincs semmiről ebben az életben, mindig inkább oda jutok, megúszásképpen, hogy vagy egyedül vagy semmit, hogy aztán nyíghassak, hogy bezzeg engem senki...
kibaszott lécemet tologatom magasra, hogy alatta sírjak miért nem érem el.

.

még hajléktalannak sem lennék igazán jó, pedig
gyakorlatilag éppen az vagyok.

tudom, ajtót lelkesen és boldogan tárna nem is egy,
ágyat törölközőt paplant és
még ételt is,

de érted, hogy az nem ugyanaz?

fázok.

.

legyenmárnegyedikelegyenmárnegyedikelegyenmárnegyedikelegyenmárnegyedikeannyimindenkivelkellettvolnamártalálkoznomsenkivelsemakaroklegyenmárnegyedikelegyenmárnegyedikelegyenmárnegyedikekapjammárösszemagamlegyenmárnegyedikelegyenmárértelme.

.

és tegnap egy gecire jogos és alapos lebaszásban lehetett részem.
kár, hogy az ötperces fájások és a heves belső ellenállás miatt kevéssé tudtam rá koncentrálni.

de mit rinyálok, hát kinek képzelem én mégis magam?!

.

hallgassunk egy kis TOOL-t.

.

és azt gondolom
azért csak leírom ide, minden kommentár nélkül, hogy
g-nak elhalt a magzata a nyolcadik hónapban.

.

.

azon gondolkodom órák óta, hogy ér-e olyat csinálni ha szeretnék, és persze az ész azt mondja, hogy naná, és miért is ne, nincs abban semmi kivetnivaló, de az, amelyik mindig kombinál odabent, az, amelyiket rossz lelkiismeretnek hívnak, felsorakoztatja a közvetlen érveit és a közvetett bizonyítékait ellene, csak azért, hogy

lelkiismeret-furdalást okozzon saját magamnak.

.

azért
basszaszájbaajóbüdöskurvaélet, hogy csak elérte.

.

nem,
mert csak felidegesítem vele magam, és a végén valami olyan jön ki a számon, amit senki nem fog tudni megköszönni.

g o l d d i g g e r

.

szóval történt az, hogy már azóta a péntek óta azzal jön, hogy menjünk fel a szt györgy-hegyre.

lefelé menet eltévedtünk (nem a kijelölt úton vágtunk lefelé, hanem egy erdőn) és végül a kékútra jutottunk ki. pár méterrel arrébb meglátja a táblát és elkezd győzködni, hogy menjünk be. én meg láttam a zászlót és hát mondom e, meg minek, meg nem kell az a hosszúlépés, na. ott dilemmáztunk, aztán fogta magát és elindult befelé, úgyhogy kénytelen voltam utána menni. kiült a vigyor az arcára, "na ugye mondtam, hogy jöjjünk be" bár meggyőzve továbbra sem voltam. kiköszön a kisházból egy arc, és türelmet kér, amíg elmossa a poharakat. álldogálunk, ez meg odaszól neki "nem keresel alkalmazottat?" válasz: "de, pont a mai nap után vettem komolyan fontolóra, hogy kellene valaki ide mellém. persze egy asszony lenne az igazi, de jelen pillanatban nagyobb szükség van két dolgos kézre. üljetek le, mindjárt jövök és megbeszéljük."
szóval csókolnék kezet az úrnak, ha ez a szittya dolog összejönne tényleg.

.

valamint újabb paranoiát növesztek, aminek a hangja azt mondogatja odabent, hogy vigyázzak mit eszek, mert lehet, hogy valakik meg akarnak mérgezni... :(

.

ennek örömére olyan bebaszást sikerült prezentálni másnap, hogy félve kérdeztem meg magamtól ki is vagyok én valójában

nembaj gyerekek, amíg lelkiismeret-furdalás van, minden van.
hiszen mi mástól lenne teljes az élet

.

nos, napokkal később ugyan, de a supermoon fénye alatt végül kipréselte magából a nagy titkot - mitmondjak, nem vagyok annyira boldog tőle, de a lényeg az, hogy
az élet a legnagyobb tanítómester, basszameg.

nembaj pörkölt, sosem késő (tudom, én is mindig ezt mondogattamom magamnak, aztán...)

.

azért kellett tízig aludnom, hogy végigálmodjam a filmet, ami egy feltételezett gyilkosról szólt, na meg rólunk és rég nem látott ismerősökről, de az egészben volt egy masszív erkölcsi tanulság és végkövetkeztetés, miszerint az életben végül úgyis minden jóra fordul és mindenki megkapja méltó jutalmát, még akkor is, amikor úgy érzi, hogy tényleg a halál torkán csúszik már éppen le.
F! - ezt kapta üzenetnek ivett, akivel álltunk a feltételezett gyilkos előtt, és ivett értette az üzenetet, mosolygott és összekacsintottak, majd pedig engem magához húzott, a szemembe nézett és azt mondta: remek lány vagy, valakit egyszer mérhetetlenül boldoggá fogsz tenni, és ő a világ legszerencsésebb embere lesz ezáltal. megöleltük egymást, és csak a jóságot és szeretetet, meg a mély tudást éreztem áramolni közöttünk.
aztán mi visszasétáltunk a többiekhez, ő pedig az orosz testőrnőjével visszavonult a régi vasúti étkezőkocsiból felállított frontvonala mögé.
levelet írtam diggy-nek, vastag filccel, kacskaringós betűkkel arról, hogy miminden történik mostanában.
ételt kaptunk, nekem salmon jutott és szardínia, volt, akinek csak száraz kenyérvég és keménysajt. ki amit érdemelt.