.
volt valami szimbolikus abban, ahogy ma egymassal szemben ulve mindketten jobbra neztunk, kezunkben a megallo villaval. csak az a meleg augusztusi kep jart a fejemben a kikotott hajon, amikor egymassal szemben ulve, a piros kockas viaszosvaszon terito folott nezunk... folyamatosan egymasba.
.
mondjuk abban semmi vicces nincs, hogy mostanaban nem tudok rendesen aludni.
a kedvenc erzesem a vilagon az egetvero pillanatnyi boldogsag szivarvanyok felhok vagy erdok retek es ozek lattan utan viszont az, amikor kepes vagyok ujra es ujra beleszeretni a fiukba.
.
mindennek örömére persze
olyat sikerült álmodnom
először a szomszéd kertjében egy picike szűk lyukon keresztül árult mindeféle apróságot (csokit, teát, fagyit) egy öregasszony. olyasmi volt, mint egy kriptalejárat, korhadt gerendákkal megtámasztva. apám és anyám állt ott mellettem, és vaníliafagyira kívántam rá, amihez a néni vizet tett fel forralni egy nagy lábosban. mivel várni kellett, megengedte, hogy lemenjek, és akkor láttam, hogy jobbról egy nagy teremmé szélesedik a hely, sötétkék drapéria a falakon és a plafonon, a belmagasság két szintet ölelt át. ablak csak egy picike lőrésszerűség volt, és valahonnan megszólalt a zene.
aztán szhelyen a belvárosban idegenvezetek, illetve azt hiszem bátyámat próbálom utolárni egy bronzszínű zuhanyrózsa miatt. ajánlatot kapok, és nem tudok igent mondani, de elutasítani sem. beállunk egy félig fedett belső üdvaros helyre, ahol nagy gerendaasztalok vannak, amikor a semmiből hirtelen hatalmas eső szakad le, annyi, hogy egymást is alig látjuk tőle.
akarom, miközben tudom, hogy nem kellene akarni, de valami azt mondatja, hogy nem kerülhetem ki, mert ez van nekem kiosztva.
faszom, de csak abba, hogy ezt nekem minden esetben el kell magyaráznom.
meg azt, hogy nyolc év után először van az, hogy nem jut eszembe az, hogy kikezdjek másokkal, vagy a feldobott magaslabdáikat lecsapjam, érthetően fogalmazva az, hogy félrekuffantsak. nincs az az égető ás fájdalmas hiányérzet, hogy nem vagyok megértve vagy megismerve, vagy hogy nem vagyok jó helyen.
még ha nem is teljes a dolog, mégha közelsem tökéletes, de valamiért (magam sem értem) nem pörgetnek azok a gondolatok, hogy 'mi lenne, ha, mert úgysem tudná meg'.
az optimista magyarázat az, hogy végre felnőttem és/vagy megtaláltam azt, aki (hahaha), a realista magyarázat pedig annyi, hogy most nem lenne ahhoz úgysem erőm-kedvem-energiám.
ki-ki kedvére választhat.
.
persze
hogy az első ember, akit nem hajtok el a picsába, miután arra a gondolatmenetemre, hogy talán valami részmunkaidős melót legalább mégiscsak kellene keresnem, azt válaszolja, hogy dehogy tündérem, én majd dolgozom és keresek rátok, amíg te a gyerekeket fogod nevelni.
hát nem édes ijesztő?
na és az mi, hogy aztmondja "te vagy a majdnemmenyasszonyom"?!
.
tidi aka arisztid, magasról lehet a legnagyobbat esni, megkínáltam a pöri cuccával, andrea a pszichológus, (a szőke vihogós kurvasokat beszélő) boldogtalan alkoholista és német milliomosfeleség, erika, aki lejött két hétre nyaralni húsz éve, és azóta alkoholistává nőtte ki magát - a volt csávója azt mondta neki, azért hagyja el, mert savanyú fröccsszagot áraszt, pisti, aki a helyi terítő volt tíz évig, bár ránézésre kettőt nem tud szólni és feketemosogatóból tornázta fel magát tálalóvá, a motoros, aki mindig gyorsan, korsóból iszik két kozelt este roki sétáltatásából visszafelé, a negyvenkét éves fecó, aki most tvingóval jár mert az ahatosaudija szervizben - két gyerek apja, a volt feleségét következetesen csak 'az a kurva'ként emlegeti, és a helyes barátnője húsz éves volt idén, günter, aki összeöltözik az asszonnyal, piros-fehérbe, a nemtudomanevét, akinek erzsikenéni beszólt, hogy putriban neveli a gyerekeit, a péter műbőrkabátban folyton orrot fújva, aki most költözött a szilváskerti utcába, mindig egy unikummal és egy korsó sörrel kezd, amiből mindig triplázás lesz, mert addig sem kell a cigány barátnőjét és annak a gyerekét elviselnie, a büdös vörös, aki egyugyanaz pólót hordja egy éve (én is láttam már nyáron is), rengeteg cigaretta fogy keresztbekínálással, és mégtöbb olasz és szürke... és a faluból kivétel nélkül mindenki garantáltan dolgozott//dolgozik//dolgozni fog valamit valamikor (de leginkább a téli szezonban) ausztriában.
de egyébként kurvajó.
olyan sztorik, hogy - talán még ide sem fér le
mint egy család.
hajnali kettőig inni a tízkor bezárt kocsma előtt.
itt akkor nem, de megint félek, hogy amúgy túl sokat beszéltem, a lényeget kihagyva.
bazdmeg, azok az izmok...
bogármester robi akinek a kultúros éva - aki baszott válaszolni az emailemre - a csaja, laposkúszásban és nagyívben mert már csak kerülni, de ne aggódj, ismerem én is azt az érzést.
azt mondták "itt már egy érettségivel is lehet valakiből polgármester" jövőre elindulok.
.
most már legalább tudom, hogy hol van az a hely, ami után mindig honvágyam lesz, ha éppen nem vagyok ott... úristen, szerelmes vagyok egy olyan helybe, ami valós és létezik, ahol ha rossz is jó, ahol minden évszakot szeretek, ahol minden nap van valami felfedeznivaló, ahol elviselem a csendet, ahol nem zavar a magány, de ahol el tudom magam képzelni valaki mással is, ahol sosincsenek túl sokan, ahová mindenki csak látogatóba jön, így megmarad a privát szférám, az a hely, ami végérvényesen részévé lett kis zörgő-sebes szívemnek, utcástul, partostul, dombostul, állatostul, emberestül, fástul, mezőstül, gyümölcsöstül, harangszóstul, esőstül, napsütésestül, múltostul, jelenestül, jövőstül...
.
neha olyan konnyu... maskor meg olyan nehez
(nekem vilagot kell latnom, es kezdeni azzal, hogy visszafele gyaloglom le a camino northern way-t.. vagy akaar a frances-t, mert hiv meeg mindig es ujra, szerintem van meeg egy lezaratlan ugyunk - mert neha szembe kell menni a tomeggel, hogy reszeve valhassunk)
