... we get the whole spectrum in every Bubble.

.

na most már tényleg kezdem magam meglehetősen kellemetlenül érezni.

.

a depresszio tulajdonkeppen egy kurvajo dolog, mert olyan szinten izolal, hogy a kulvilag zavaro esemenyei gyakorlatilag egyaltalan nem jutnak be. tudomas az van rola persze, de nem hat. vagy nem kozvetlenul. mindenesetre ez akkor tunt most fel, amikor harom napot kellett otthon toltenem, es dobbenten allapitottam meg,  hogy en ezt hogy a faszba birhattam elviselni majd' ket evig. aztan beugrott, hat persze, a depresszio! eletem megmentoje, aldassek a lete.

.

azon az én egészséges határon bőven túli, kétségbeesett kudarckerülésem sem segít éppen sokat, hogy vannak problémák, mert mindig csak addig jutok, hogy már inkább neki sem kezdek, miközben feszt hibáztatom magam érte, az egész mindenért.
ahogy végül a vasárnapi elhatározásból - hogy érkezés után rögtön lemegyek büdösékhez és velük személyesen is közlöm a szerdai, zajhatásokkal is járó parkettacsiszolás tényét - mára az lett, hogy a második kör bolt után felfelé jövet és az ajtajuk előtt elhaladva helyeslően bólogattam magamnak, amikor megállapítottam és megbeszéltem magammal, hogy 'különbenis basszák meg, büdösek és undorítóak, itthon eszi őket úgyis egész nap a hónaljszag, olvasni meg tudnak, a papJrt kifüggesztettem, én ugyan nem fogok hozzájuk külön beszólni, hogy az arcomba hozza a kereszthuzat a savanyú hányásszagukat, szívom eleget Jgy is a fürdőben és a vécén minden nap.'
probléma letudva, nem szólok én inkább senkinek.
bravo perdita, bravo.

.

persze mit is várnék, meg aztán pont én ne panaszkodjak, de miért van az, hogy az érzelmi és a fizikális dolog rendre nem fedi egymást a kibaszott életemben? ennél virágnyelvebben nem tudom megfogalmazni, de persze hát miért ne írnám le: vagy baszunk vagy szeretjük egymást.

.

"aztán valamit csinálj az agyaddal a következő két napban légyszives."
azonnali, valamelyest tudattalan válaszreakcióm a lépcsőn lefelé menet egy feltartott, majd halántékhoz emelt mutató- és középső ujj halk 'phááung' hanggal kísért finom és apró rándulása.
shoot me in the head shoot me in the head - loopolt még bennem pár percen keresztül, mint egy mantra..

.

csak hogy elmondhassam

milyen gecijól indul ez az év is,
másfél hónapnyi halogatás után végre ráveszem magam, hogy lehúzom a szőrt a lábaimról géppel, lelkileg rákészül, fájdalomküszöböt feljebbtol, eszik előtte, mert sokáig fog tartani, veszem elő a professzionális fost, fejet cserélek, világítást állítok rá, erre baszdmeg nem az van, hogy a kikúrt aljzat NEM KOMPATIBILIS és nincs átalalkítóm (természetesen, az se)??!
és ez ráadásul ma pont elég ahhoz, hogy bőgjek is rajta.
faszom.
akkor cigizzünk inkább.
és így fürdeni hajatmosni és kimozdulni sincs kedvem már.

.

jó, akkor itt most lehet, hogy elnézést is kérek egyúttal, de meggondoltam magam, nem akarok én senkinek lenni sem a fél-, sem akár az egész segge vagy amolyan -félesége.

meghagyom ezt azoknak, akik komolyan azt gondolják, hogy ennyi teszi teljessé az életüket.

továbbra is hányok a boldog párok látványától, és ez tudom talán nem normális a normális világban, de nem akarok (vagy nem is tudok?!) tenni ellene.

felőlem annyi partit rendezünk, amennyit nem szégyellünk és ott, ahol nem szégyelljük, oda megyünk utazni, ahová csak akarunk (leginkább sehová, mert sosem lesz annyi pénz a zsebemben) gyászút vagy üzleti vagy akármilyen címen, de nem - és ebben egyre csak biztosabb vagyok -, nem akarok én sem klasszikus, sem hagyományos, sem  vidéki, sem romanticizáló, sem rendhagyó, sem téli, sem stílusos, sem semmilyen "since we've been fucking for some time, let's give it an official camouflage" eseményt és dolgot.

engem ne mentsen meg senki, akit én nem szeretnék

.

szeretem a leginkább, hogy mindenki jobban tudja...

.

pofázok itt baszdmeg arról, hogy az ember minek őrizget régi emlékeket felidéző haszontalan dolgokat, és akkor hazajövök, és fél óra alatt kerül a kezem ügyébe annyi kis doboz meg zacskó tele kacattal és biszbaszokkal, hogy úgy tele vagyok, hogy most éppen hányni lenne jó.
persze remek dolog az, hogy nem jövök haza és akkor nem szembesülök ezekkel, csak nem éppen megoldás.
de a könyveimet legalább egytől-egyig szeretem.

.

mekkora ellentmondás már az, hogy minden nap emlékeztetnem kell magam a rossz dolgokra ahhoz, hogy képes legyek a jók felé fordulni

kutyából nem lesz szalonna

.

kísértetiesen emlékeztet kétezernyolc decemberére.

valamint isten nem bottal ver, de akkor se kívánd más szamarának a halálát, mert lehet, hogy a tied döglik meg, és akkor nekem is szomorúnak kellene lennem és aggódnom, mert jaj, ováriCISZTA, persze hogy nekem van-e bajom, azt a halál sem szarja le, sőt, lehetőleg ne hisztizzek, ne vágjak pofákat, ne legyenek igényeim, ne is szóljak, és akkor azt nem is említem már, hogy mekkora gerinc kell ahhoz, hogy több embernek is folyamatosan hazudjuk az arcába, miközben ostobának nézzük őket és az orruk előtt csináljuk mindezt.
mostanra már a legkisebb billentyűkattanásra is befeszül az összes inam.

a legjobb helyen vagyok, itt aztán tényleg senki sem boldog

let's join our fast-growing team!