... we get the whole spectrum in every Bubble.

.

nem szerettem gyerek lenni

valoszinuleg ezert nem sikerul soha felnonom sem

.

.

"o dolgozik?" "hahaha" "nincs munkahelye?? akkor értem én ... nem is lesz :)"
azzal a gúnyos mosollyal a végén. aztán persze miért ne lenne igaza végül ebben (is), ahogy apám is mindig megmondta, hogy sose fogok semmit keresztülvinni vagy akár csak befejezni, és lásd, hiába is próbálkozom, mert _mindig_ van egy jobb, rátermettebb, tapasztaltabb, fiatalabb, gyakorlottabb, ilyenebb és olyanabb, én meg így próbáljam meg elmagyarázni hogy ez nem csak szimpla lustaság vagy nemtörődömség, hanem konkrétan szorongás. a huszadik pofon után már nem fordulok be a huszonegyedikhez. épeszű ember már a másodikhoz sem, hát itt a különbség köztem és köztük.
fasza, tényleg, jó érzés.

.

azt mondjuk kurvára nem értem, hogy hogy a picsába lehet itt tízszer annyi kibaszott por ebben a lakásban, mint amennyi a sivatag kellős közepén volt?!
hetente húzok le annyi cuccot a mindenről - mert beeszi magát mindehová, tényleg mindenhová - mint odakint két hónap alatt se.
egyáltalán, hogyan (és miből) keletkezik a POR?
ó, a vízkövet most nem említem, mert bár az is extrém mértékű, de azt legalább tudom, hogy miért...

.

nem,

nem kiszerettem belőle, hanem meguntam. és ezt mégnehezebb megértetni vele. vagy inkább hazudjak, és mondjam az előbbit? dehát hiszen már így is túl sok volt abból...

.

azon az én egészséges határon bőven túli, kétségbeesett kudarckerülésem sem segít éppen sokat, hogy vannak problémák, mert mindig csak addig jutok, hogy már inkább neki sem kezdek, miközben feszt hibáztatom magam érte, az egész mindenért.
ahogy végül a vasárnapi elhatározásból - hogy érkezés után rögtön lemegyek büdösékhez és velük személyesen is közlöm a szerdai, zajhatásokkal is járó parkettacsiszolás tényét - mára az lett, hogy a második kör bolt után felfelé jövet és az ajtajuk előtt elhaladva helyeslően bólogattam magamnak, amikor megállapítottam és megbeszéltem magammal, hogy 'különbenis basszák meg, büdösek és undorítóak, itthon eszi őket úgyis egész nap a hónaljszag, olvasni meg tudnak, a papJrt kifüggesztettem, én ugyan nem fogok hozzájuk külön beszólni, hogy az arcomba hozza a kereszthuzat a savanyú hányásszagukat, szívom eleget Jgy is a fürdőben és a vécén minden nap.'
probléma letudva, nem szólok én inkább senkinek.
bravo perdita, bravo.

.

bár egyszer nekem intézne el egyszer ilyen gyorsan valamit (vagy bármit).
mondjuk értem a kapkodást; miután realizálta, hogy ő fog vele szopni, ha nem lép, mert ntől ugyan várhatná, annak kurvára kényelmes volt eddig is másokon élősködni, fel sem tűnne neki, ha most is ezt a trendet folytatná, csak nálunk, ráadásul amekkora burokban él a való világot illetően, még azt is meg merném kockáztatni, hogy az életbenmaradási esélyei abban az esetben elég rövid időre redukálódnának...
másrészről pedig azon kattogok, hogy nem volt-e ez egy kicsit gyors vagy hirtelen, nemtudom, hogy nem kellett volna-e inkább várni még pár hónapot úgy egyáltalán mindennel, kicsit hibásnak - jobban mondva bűnösnek - érzem magam, hogy csak így mint a majmok, jobb kéz-egyik ág, bal kéz-másik ág, jobb kéz-elenged, bal-markol, jobb-újra fog, bal-elenged... és az sem kellemes, hogy megy az önostorozás feszt is, hogy lehet mégiscsak én basztam el, hogy tehettem volna egy kicsit többet, vagy igyekezhettem volna mégjobban, vagy lehetett volna bennem több akarás, vagy csak kitatás, hogy nem feltétlen volt halálra ítélve az a kapcsolat, csak hibák voltak benne, amiknek a megoldásán talán nekem kellett volna jobban dolgozni, és akkor én vagyok a hibás, mert nem voltam elég kitartó, meg mert hátat fordítottam az első (sokadik...) adandó alkalommal, amikor lehetett... hogy én köptem rá erre az egészre a turhát, és így megérdemlek-e egyáltalán bármit is az élettől... (a komplexusaim persze azt mondatják velem, hogy egyértelműen NEM.) hogy talán nem a hibákra kellett volna annyira ráfixálnom a fókuszt, hogy talán nem is volt az olyan szar, mint ahogy magamnak hazudtam, és hogy nem kellett volna-e adni még egy (meg mégegy meg mégegy) esélyt mégiscsak...
nemtudom.
semmit sem tudok megint, még mindig.

.

persze mit is várnék, meg aztán pont én ne panaszkodjak, de miért van az, hogy az érzelmi és a fizikális dolog rendre nem fedi egymást a kibaszott életemben? ennél virágnyelvebben nem tudom megfogalmazni, de persze hát miért ne írnám le: vagy baszunk vagy szeretjük egymást.

.

"aztán valamit csinálj az agyaddal a következő két napban légyszives."
azonnali, valamelyest tudattalan válaszreakcióm a lépcsőn lefelé menet egy feltartott, majd halántékhoz emelt mutató- és középső ujj halk 'phááung' hanggal kísért finom és apró rándulása.
shoot me in the head shoot me in the head - loopolt még bennem pár percen keresztül, mint egy mantra..

.

csak hogy elmondhassam

milyen gecijól indul ez az év is,
másfél hónapnyi halogatás után végre ráveszem magam, hogy lehúzom a szőrt a lábaimról géppel, lelkileg rákészül, fájdalomküszöböt feljebbtol, eszik előtte, mert sokáig fog tartani, veszem elő a professzionális fost, fejet cserélek, világítást állítok rá, erre baszdmeg nem az van, hogy a kikúrt aljzat NEM KOMPATIBILIS és nincs átalalkítóm (természetesen, az se)??!
és ez ráadásul ma pont elég ahhoz, hogy bőgjek is rajta.
faszom.
akkor cigizzünk inkább.
és így fürdeni hajatmosni és kimozdulni sincs kedvem már.

.

jó, akkor itt most lehet, hogy elnézést is kérek egyúttal, de meggondoltam magam, nem akarok én senkinek lenni sem a fél-, sem akár az egész segge vagy amolyan -félesége.

meghagyom ezt azoknak, akik komolyan azt gondolják, hogy ennyi teszi teljessé az életüket.

továbbra is hányok a boldog párok látványától, és ez tudom talán nem normális a normális világban, de nem akarok (vagy nem is tudok?!) tenni ellene.

felőlem annyi partit rendezünk, amennyit nem szégyellünk és ott, ahol nem szégyelljük, oda megyünk utazni, ahová csak akarunk (leginkább sehová, mert sosem lesz annyi pénz a zsebemben) gyászút vagy üzleti vagy akármilyen címen, de nem - és ebben egyre csak biztosabb vagyok -, nem akarok én sem klasszikus, sem hagyományos, sem  vidéki, sem romanticizáló, sem rendhagyó, sem téli, sem stílusos, sem semmilyen "since we've been fucking for some time, let's give it an official camouflage" eseményt és dolgot.

engem ne mentsen meg senki, akit én nem szeretnék

.

delfinnel úszni ás figyelni a levegővételre a végtelen és mély vízben.
szűk csigalépcsőn fel sem tudni indulni, mert a korlát függőleges és a sugara kisebb mint én keresztben.
rövidre vágatni a hajam.
annyi rágót tömni a számba - mert nem tudom elutasítani amikor kínálják - hogy végül nem tudok tőle megszólalni és beszélni.
nyilvános vécé előtt várakozni, ahol egy vékony fiatal gyerek kezd el molesztálni.
utazni valahová, busszal.

és
az a rengeteg kibaszott dezsavü.
ami szerintem azok az álmok, amikre bár ébredés után még nyúlnánk, de már nem érjük el és átmeneti feledésbe vesznek.

de igazából csak annyit akartam most írni, hogy
NEMJÓ.
meg hogy talán az a sokminden ami annyira nyom már, hogy állandó a hátfájás, sosem lesz többé lerázható.
a lelkiismeretfurdalás és bűntudat halálig kísér.

.

hello
HELLO!

"...At first, I'd try to explain that it's not really negativity or sadness anymore, it's more just this detached, meaningless fog where you can't feel anything about anything — even the things you love, even fun things — and you're horribly bored and lonely, but since you've lost your ability to connect with any of the things that would normally make you feel less bored and lonely, you're stuck in the boring, lonely, meaningless void without anything to distract you from how boring, lonely, and meaningless it is. ... It's a strange moment when you realize that you don't want to be alive anymore. If I had feelings, I'm sure I would have felt surprised. I have spent the vast majority of my life actively attempting to survive. Ever since my most distant single-celled ancestor squiggled into existence, there has been an unbroken chain of things that wanted to stick around. ... And every direction was bullshit for a really long time, especially up. The absurdity of working so hard to continue doing something you don't like can be overwhelming. And the longer it takes to feel different, the more it starts to seem like everything might actually be hopeless bullshit. ..."

tökéletes leírása a dolognak, minden pontján hibátlan.

.

lars von trier, a kurvaanyád, hát hogy lehet ilyen filmet csinálni, hogy ennek örömére azt álmodhassam, hogy egy atomerőmű (egészen pontosan az álmomban nuclear plant-ként szerepelt) van a nagyváros szélén, és jön a vihar meg a világvége, és egy kurvanagy villám csap az egészbe, amitől az atom az egész várost elsöpri, velem együtt...
aztán másnap, gondolom mindezt ellensúlyozandó, johhny depp volt szerelmes belém (szerencsére sokkal jobban nézett ki, mint igazából), és nagyon aranyosan és kedvesen udvarolt és próbált meg randevúra hívni - ugyanabban az épületben laktunk, csak ő egy emelettel feljebb, de a lépcsőházban mindig összefutottunk - azthiszem talán még csókolóztunk is, és határozottan emlékszem a picit gacsiba, de nagyon szép és fehér, erős fogaira.

.

pofázok itt baszdmeg arról, hogy az ember minek őrizget régi emlékeket felidéző haszontalan dolgokat, és akkor hazajövök, és fél óra alatt kerül a kezem ügyébe annyi kis doboz meg zacskó tele kacattal és biszbaszokkal, hogy úgy tele vagyok, hogy most éppen hányni lenne jó.
persze remek dolog az, hogy nem jövök haza és akkor nem szembesülök ezekkel, csak nem éppen megoldás.
de a könyveimet legalább egytől-egyig szeretem.

.

azért
basszaszájbaajóbüdöskurvaélet, hogy csak elérte.

.

you know what? FUCK YOU if you dare to judge me, if you dare to say any shit bad word about me, fuck you if you are so narrow minded that you dare to have the right to humiliate me IN ANY FUCKING WAY. because you know what, you are not any better than me, you are a fucking even less noone than I am, your fucking life is desperate because only fucking YOU and not me, and you have never ever reached further than I did and you know what, you never will, because you are so fucking BLIND and hard and stiff and OLD.
you are the evil not me, you are the creep, you are the motherfucking dishonest piece of shit with all his fucking hidden secrets, you are the one who doesn't know what is honesty, what is a real and open communication, what is respect, what is empathy, and you are the one who does not have and ever had even an idea about what is a real RELATIONSHIP and what does that mean being EQUAL. because man, I'm telling to your deafness and numbness, life is not a competition but it is a fucking teamwork which you don't even understand the meaning of this word. because you are afraid to face the truth and especially facing with your fucking self.

.

SOHA SEMMI NEM LESZ MÁR JÓ.

.

nem lehetne csak egy napot, egyetlenegyet kötözködés, baszogatás, kritizálás, sértődés, hazugságok, elhallgatások, trükközés, sírás és bosszúság nélkül eltölteni? nem lehetne? mert ez engem olyan nagyon fáraszt, annyira-de-nagyon... és emiatt senkinek sem lesz jobb. és nem, a megoldás nem az, hogy 'you know what, I won't tell you then anything anymore' - drága, forgalommal szemben rohansz a csúcsforgalomban!

.

"even if my life's gonna be empty, it's still better than filled with shit."

.

ja, amúgy 10/10-et kaptam a kanalakra...