.
kattogtatok a clone stamp-pel a szépkilátós napfelkeltés képen, miközben próbálom értelmezni a háttérben szóló új fnm albumot, amikor az isten se tudja miért beugrik az a jelenet, amikor először .majdnem. megcsókolt ághandrás. elkért, hogy menjek vele segíteni az erdőbe a jelzéseket feltenni, addig sem kell a kastélyban unatkoznom a többi hülye csajjal, szóval megálltunk a falu végén, majd elindultunk be az erdőbe, cipeltük a szögeket, zsineget, táblákat, vizet, nagyon meleg volt, és nekem fogalmam sem arról, hogy merre és meddig megyünk. kilenc tábla volt, a kolostorromig feltettünk hatot, közben teljesen abszurd jelenetekkel, kőgyűrűvel, a semmiből felbukkanó markolóval, illetve ágh történeteivel, mert folyamatosan beszélt, én meg csak hallgattam, majd a kolostorromnál eljátszottuk, hogy milyen lenne az esküvőnk (hangsúlyoznám, hogy semmi nem volt közöttünk akkor), aztán mentünk tovább, akkor már vagy két órája. kiértünk egy tisztásra, ahol feltettük a nyolcadik táblát, aminek a sarka kicsit fejbevágott, de inkább csak súrolt. felfelé indultunk, vissza az erdőbe, egy enyhe dombon. a fák kapujában aztán hirtelen megállt és hátrafordult, egészen közel az arcomhoz (nem volt magasabb nálam), és nézett, egy szó nélkül. tudod milyen, amikor sikerül egy ceruzát az asztal szélén megállítani úgy, hogy sem az asztalon nincs, se nem esik le? na így telt el pár hosszú másodperc, részéről és részemről is, majd végül megforult, kézen fogott és azt mondta, hogy bemehetnénk az erdőbe - de nem mentünk.
szerintem itt dőlt el akkor ez a dolog.
a kolostorrom ünnepélyes megnyitójára az erdőbe már egyedül mentem, és nem a kitáblázott úton.
