... we get the whole spectrum in every Bubble.

.

régen röhögtem sms-en ennyire hangosan és ennyire jót
bocs, de nem
ezt már tényleg csak álmodban

"kemeny, ma azt almodtam, h egy egesz napon at dugtunk! ;) xx"

.

bár egyszer nekem intézne el egyszer ilyen gyorsan valamit (vagy bármit).
mondjuk értem a kapkodást; miután realizálta, hogy ő fog vele szopni, ha nem lép, mert ntől ugyan várhatná, annak kurvára kényelmes volt eddig is másokon élősködni, fel sem tűnne neki, ha most is ezt a trendet folytatná, csak nálunk, ráadásul amekkora burokban él a való világot illetően, még azt is meg merném kockáztatni, hogy az életbenmaradási esélyei abban az esetben elég rövid időre redukálódnának...
másrészről pedig azon kattogok, hogy nem volt-e ez egy kicsit gyors vagy hirtelen, nemtudom, hogy nem kellett volna-e inkább várni még pár hónapot úgy egyáltalán mindennel, kicsit hibásnak - jobban mondva bűnösnek - érzem magam, hogy csak így mint a majmok, jobb kéz-egyik ág, bal kéz-másik ág, jobb kéz-elenged, bal-markol, jobb-újra fog, bal-elenged... és az sem kellemes, hogy megy az önostorozás feszt is, hogy lehet mégiscsak én basztam el, hogy tehettem volna egy kicsit többet, vagy igyekezhettem volna mégjobban, vagy lehetett volna bennem több akarás, vagy csak kitatás, hogy nem feltétlen volt halálra ítélve az a kapcsolat, csak hibák voltak benne, amiknek a megoldásán talán nekem kellett volna jobban dolgozni, és akkor én vagyok a hibás, mert nem voltam elég kitartó, meg mert hátat fordítottam az első (sokadik...) adandó alkalommal, amikor lehetett... hogy én köptem rá erre az egészre a turhát, és így megérdemlek-e egyáltalán bármit is az élettől... (a komplexusaim persze azt mondatják velem, hogy egyértelműen NEM.) hogy talán nem a hibákra kellett volna annyira ráfixálnom a fókuszt, hogy talán nem is volt az olyan szar, mint ahogy magamnak hazudtam, és hogy nem kellett volna-e adni még egy (meg mégegy meg mégegy) esélyt mégiscsak...
nemtudom.
semmit sem tudok megint, még mindig.

.

jegyezd meg jól ezt a napot örökre:
kettőezertizenöt február tizenötödike.

.

Furcsa érzés ez a szabadság: egyszerre felszabadító és félelmetes.