... we get the whole spectrum in every Bubble.

.

fekszel az ágyon háttal, bugyi nélkül, a plafont nézed a sötét szobában - akkora átéléssel, mintha csak a csillagos eget bámulnád - ahová csak az utcai lámpák fénye és az elhaló forgalom zaja jut be, hogy megkettőződött árnyékokat dobjon szét körülötted, gyerekkori flashek szaggatnak át az agyadon, hagyod őket futni, a kezedben egy nagykanál, amit fejjel lefelé tartasz és molekuláris mennyiségű nutellaegységeket nyalogatsz le róla egészen lassan és megfontoltan, majd forgatod a fényben és azt nézed, mennyire sikerült tökéletesre az egyeletessé nyalása. aztán az jut eszedbe, hogy mennyire sikerült abszolút tökéletlenre az életed azzal, hogy itt fekszel, így, ezt csinálod, és harminchárom éves leszel jövő héten.

.

én mostantól fogva már csak boldog szeretnék lenni, jó, lehet?
köszönöm

.

kitekertünk ebbe az ebihalnak nevezett úszó kocsmába, ahol valami más dimenzióba csúszik az ember
de nem is ez a lényeg
hanem hogy ott ült éva, a platinaszőkített cigányrabarnult nemkellemes ötvenes és egy ipadon baszkurálódott és valamit magyarázott andikának - aki szerintem masszív másnaposságban fetrengett éppen - a szidnii időjárásról. innentől fogva nemigazán tudtam félszemem és félfülem levenni róla, hiába na, én sem voltam ma a toppon. aztán megérkezett patrik, a külföldi élettárs, aki láttán egyből hideg vér futott végig fejbúbtól lábikráig bennem. néztem egy darabig, biztosan már feltűnő is voltam nekik, de akárhogy néztem, nem volt más tippem, minthogy libanoni az ember. nem lehet más, egyiptomi kerekfejűbb, szír sötétebb, és egyébként is kis eséllyel hordana  bármelyik másik aranykeresztet a nyakában. na meg az orra, na igen.
kicsit később, élettárs lelépvén évike két fosás között unikumot nyalogatva áttért a repülés témára, ahol végülis megerősítette bennem az amúgy is biztos gyanút, hogy patrik egészen konkrétan beiruti (amit persze a kedves hallgatóság szemmel láthatólag nemigazán tudott hová tenni)
de nem is ez a lényeg
hanem hogy erőt vettem magamon és kipréseltem magamból eme élmény hatására - amit tulajdonképpen akkor már égi jelnek véltem - a vallomást a piszkos múltam lényegi részeiről egészen a közelmúltig, kitérve a tervnek nevezett de időközben köddé vált opciókra is. kérdést nem sokat kaptam, mindenesetre kibaszottul nem volt egyszerű elmondani, zavarban is voltam mint kurva a templomban, pedig én aztán nemis ilyenkor jön rá az ember hogy mennyivel könnyebb baszni mint beszélni
de nem is ez a lényeg
hanem hogy hazaérve azt mondja köszi hogy elmondtad ugyanolyan szerelmes vagyok beléd de akkor reggel majd az én vallomásom jön - az sem lesz egyszerűbb, sőt

kurvaéletbemár, na.
hát nem, nem könnyebbültem meg

.

persze

hogy az első ember, akit nem hajtok el a picsába, miután arra a gondolatmenetemre, hogy talán valami részmunkaidős melót legalább mégiscsak kellene keresnem, azt válaszolja, hogy dehogy tündérem, én majd dolgozom  és keresek rátok,  amíg te a gyerekeket fogod nevelni.
hát nem édes ijesztő?

na és az mi, hogy aztmondja "te vagy a majdnemmenyasszonyom"?!

.

ehh

emberek, akik megsértődnek
üdv a klubban.

.

háh!
bárcsak

mondjuk a lekommunikálástól még tartok egy kicsit

.

na de abban baszdmeg mi nem világos, hogy NEM, nem akarok semmit sem tudni róla, a részletekről, vagy akár csak hallani említve amikor én is ott vagyok?
hoztam egy döntést, megvolt rá minden okom, amit nem fogok magyarázni senkinek, mert senkinek nem tartozom magyarázattal, akkor ne kezdjünk már olyanokkal megpróbálni hatni rám, hogy 'igazán túlléphetnél már ezen, csak engem idegesítesz vele' mert ez csak mégjobban megerősít abban, hogy soha ebben az életben én még hátat fordítva sem fogok ezen pörögni.
és nem mellesleg térdencsúszva jöhetne hozzám, akkor sem fogadnám a közeledést, de persze ez naiv feltételezés is lenne, mert ennyi idő alatt sem láttam semmit (amin mondjuk nem is lepődök meg, mert a döntésem egyik oka többek között ez is volt).
hát a kurvaanyám, mivagyokén?!

.

helló pörkölt, örülök, hogy jöttél, remélem maradsz!

.

nagy eséllyel részletesen le kellene írnom az elmúlt bő egy hét kalandos és minden bizonnyal felejthetetlen eseményeit, ehelyett mindössze annyi kívánkozik ki belőlem:

légyszíves lőjetek fejbe!

.

miafasz ez a sok button és kiapicsa kérte - engedte meg, hogy csak úgy odabasszák a bejegyzéseim aljára?!
v v v v v v      v v v v v v    v v v v v v

.

biztosan kurvára sokmindenkit érdekel, de
ha azt mondanák, hogy 'csomagolj kislány, holnap húzol vissza!', egy másodpercet sem gondolkodnék, na.
jó, mondjuk alkudnék egyet a 14-ére.

.

shit dreams again.
hóba temetett játékbaba, kiásom, betakarom pokrócba. snitt. kertvégében vagyunk, apám jön, hogy megint van valaki nálunk. nézünk rá, mindenki a kertben. a kéményből füst száll fel. elkezdünk félni. anyámnak egy volt kollégája szellemlátó. elmegyünk hozzá, egy nagy kerek faasztal küré ültet. én nem akarok leülni. fekete kábelt teker kívülről körénk, én hátrálok, de befoglal a körbe. az arcát nem látom, de teses, alacsony ember. azt mondja igen, egy szellem new orleansból (vagy new jerseyből, nem emlékszem). értetlenül nézünk, azt mondja, várjunk, egyelőre nem történt még semmi. beugrik a baba. ő az. snitt. z kocsiját vezetem, régi belváros, szűk utca. álmodtam már erről, ismerős, sőt, ismerem a helyet. leparkolok és bemegyek egy kis üzletbe. kézzel készített tárgyak, fülbevalók, és azok a dolgok amik szellemeket tartanak távol. végül nem veszek semmit. kifelé menet elfelejtem hova parkoltam. sietve megyek az utcán. nincs nálam a kulcs. egyik szűk utca végén meglátok egy igazi templomot. meglepő, hogy itt van. persze már nem működik, a torony félig leomolva, de a dombordíszek és a színes festések nyomai még jól látszanak rajta. lefotózom, de a telefon szarakodik. aztán meglátom a kocsit, az ajtaja tárva. odarohanok, de semmi sem hiányzik belőle. egy garázsparkolóba hajtok le a szerpentitnen, szűk, első szint. egybenyitva egy bárféle étteremmel. majdnem tele van, a pult szélén találok két széket. leteszem a táskám, a pincérnő odajön és megkérdi, meddig maradok. mondom, hogy várok valakit, persze ez nem igaz, csak azért mondom, hogy ne küldjön el. azt mondja jönnek a helyre. kérdem mikor, válaszol, hogy tulajdonképpen most. elnézést kérek és összeszedem a táskám. azt mondja, nem gond, keres nekem helyet, de visszautasítom. anyámmal kellene találkoznom, de gondolkodok, hogy hogyan mondjam el neki a játékbabát.

.

sam megkérdezte what will you miss the most from dubai és akkor nem nagyon tudtam mit válaszolni, mert mit lehet innen hiányolni, miközben meg tulajdonképpen mindent, és akkor éjjel beugrott: azt, hogy angolul beszélek, és azt, hogy van amikor semmit nem értek abból, amit körülöttem beszélnek (és néha ha akarom, akkor sem).

.

ez lesz az utolsó esküvő, amire életemben elmegyek. nem mintha amúgyis olyan kurvasokra lettem volna és lennék még hivatalos.

.

mérhetetlen szomorúság.
minden bennem dúló érzelem közül ez a legerősebb

.

"de akkor mondd meg, mi a faszt csinálok mindig rosszul?
semmit. egyszerűen csak rosszul választasz."

.

persze még így is vannak olyan titkaim, amikről senki sem tud, mert senkinek sem beszéltem.
mennyi ideig tart, amíg a szervezet felemészti magát a sok, önmaga által generált méregtől?

.

life is so fucking BOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOring!!!

.

az egyedüli dolog, ami még úgy-ahogy működik az az, ha listát írok. a napi teendőkről, meg a hetiről, és igyekszem kurvagyorsan elintézni, mielőtt meggyőzöm magam arról, hogy nincs is értelme megcsinálni őket, mert MINEK. lehet ezt kellene felvarratni a MIÉRTek és HOGYANok helyett... :(
ülök csendben és nézem, hogyan úszik tova az életem, s olykor még tapsolok is hozzá.

.

megvan a következő, remek időelbaszó projektem.
mivel másom sincs, csak időm.

.

két év alatt röhögve el lehet jutni a megismerkedéstől a házasság-gyerek topikig. ezentúl figyelek.

.

másnap, te alattomos ribanc... :(

.

volt valami nyígás még reggel a fejemben a nyomorék életemről, de most már arra sem érdemes, hogy leírjam.

                                                   born to suffer, born to serve.

.

mit válaszoljak annak az embernek, akinek a perverzexfőnök az ügyfele volt (ennél azért bonyolultabb a kapcsolat) és most elhívott egy marokkói vacsorára a családjával ami nem tudom kiket takarhat pontosan?! (ne is említsem, hogy a perverzexfőnök öccsével szintén tartom a kapcsolatot...)
csak én futok bele mindig ilyen kikúrt szituációkba, tényleg??

:(

lemegyek strandolni végre békés magányomban, és akkor meg ez a kenyai arc, olyan névvel, hogy EMANUEL, folyamatosan udvarol nekem és olyan kérdéseket tesz fel, hogy muszlim vagyok-e, meg van e barátom... hát menjetek az anyátokúristenibe, komolyan!!
és persze kurvaudvarias meg kedves vagyok és visszafogott és apjafasza, mert ugye miért bántsak valakit aki nem bántott, de erre mit kapok az arcomba, hogy nem tudok megfelelően kommunikálni hivatalos szervekkel?
KIAFASZOM inkompetenciája miatt kellett ma felhúznom akkor magam, he?

hejjjjhhh demárszámolomvissza a napokat...

.

dühhel, haraggal és tagadással kezelni nehezen emészthető vagy örökre magyarázat nélkül maradó dolgokat a legbutább viselkedés.
a minap újabb csontváz borult ki a szekrényből, bizony.
az öngyilkosság nem bűn.
pont annyira van létjogosultsága, mint továbblépni.
és persze nem rá haragszik, hanem az összes többire, aki még megtette.

mert bizony vannak válasz nélküli kérdések.