.
shit dreams again.
hóba temetett játékbaba, kiásom, betakarom pokrócba. snitt. kertvégében vagyunk, apám jön, hogy megint van valaki nálunk. nézünk rá, mindenki a kertben. a kéményből füst száll fel. elkezdünk félni. anyámnak egy volt kollégája szellemlátó. elmegyünk hozzá, egy nagy kerek faasztal küré ültet. én nem akarok leülni. fekete kábelt teker kívülről körénk, én hátrálok, de befoglal a körbe. az arcát nem látom, de teses, alacsony ember. azt mondja igen, egy szellem new orleansból (vagy new jerseyből, nem emlékszem). értetlenül nézünk, azt mondja, várjunk, egyelőre nem történt még semmi. beugrik a baba. ő az. snitt. z kocsiját vezetem, régi belváros, szűk utca. álmodtam már erről, ismerős, sőt, ismerem a helyet. leparkolok és bemegyek egy kis üzletbe. kézzel készített tárgyak, fülbevalók, és azok a dolgok amik szellemeket tartanak távol. végül nem veszek semmit. kifelé menet elfelejtem hova parkoltam. sietve megyek az utcán. nincs nálam a kulcs. egyik szűk utca végén meglátok egy igazi templomot. meglepő, hogy itt van. persze már nem működik, a torony félig leomolva, de a dombordíszek és a színes festések nyomai még jól látszanak rajta. lefotózom, de a telefon szarakodik. aztán meglátom a kocsit, az ajtaja tárva. odarohanok, de semmi sem hiányzik belőle. egy garázsparkolóba hajtok le a szerpentitnen, szűk, első szint. egybenyitva egy bárféle étteremmel. majdnem tele van, a pult szélén találok két széket. leteszem a táskám, a pincérnő odajön és megkérdi, meddig maradok. mondom, hogy várok valakit, persze ez nem igaz, csak azért mondom, hogy ne küldjön el. azt mondja jönnek a helyre. kérdem mikor, válaszol, hogy tulajdonképpen most. elnézést kérek és összeszedem a táskám. azt mondja, nem gond, keres nekem helyet, de visszautasítom. anyámmal kellene találkoznom, de gondolkodok, hogy hogyan mondjam el neki a játékbabát.
