.
fekszel az ágyon háttal, bugyi nélkül, a plafont nézed a sötét szobában - akkora átéléssel, mintha csak a csillagos eget bámulnád - ahová csak az utcai lámpák fénye és az elhaló forgalom zaja jut be, hogy megkettőződött árnyékokat dobjon szét körülötted, gyerekkori flashek szaggatnak át az agyadon, hagyod őket futni, a kezedben egy nagykanál, amit fejjel lefelé tartasz és molekuláris mennyiségű nutellaegységeket nyalogatsz le róla egészen lassan és megfontoltan, majd forgatod a fényben és azt nézed, mennyire sikerült tökéletesre az egyeletessé nyalása. aztán az jut eszedbe, hogy mennyire sikerült abszolút tökéletlenre az életed azzal, hogy itt fekszel, így, ezt csinálod, és harminchárom éves leszel jövő héten.
