... we get the whole spectrum in every Bubble.

.

Egy hasznalt targyak boltjaban vagyok, pince.
Fedeles keramiabogreket nyitok ki es veszem ki beloluk a kacatokat. szakadt fulhallgatok, torott nyaklancok es egy darabjaira hullott borostyanszin-arany ora. ennek ellenere vagy eppen ezert, raprobalom a jobb csuklomra. a szija darabokban, a mutatok egyike lifeg, a masik ketto leesve. A szamlapot befoglalo keret is torott.
valamiert megis tetszik es dobozba rakva elvoszem magammal.
indulni kell, par ertektelen vackot meeg rakok a kis papirdobozba. erzem a sulyat a kezeimben, ahogy viszem fel a lepcsokon.

az eloterbe emberek jonnek be. negerek. az utcarol menekulnek. faji ellentet van kibontakozoban. bejon egy anya a kisfiaval, ok feherek, a vecere mennek, bar mar oda is tobben zsufolodtak be. en vagyok kivul. lehon egy ferfi es szavak nelkul mutogatja, hogy hagyjam el a kis helyiseget mert fel lesz robbantva ahogy o kimegy innen a pincebol.
elindulok, de felek kimenni, mert ott sem veszelytelenebb.

.

El kell meseljem mit almodtam
Egy fiuval setalok
Lassan ranksotetedik
Azt mondja tud egy jo helyet ott alhatunk
Egy kis ligetesen at pici tisztasra erunk
Ott lefekszunk aludni egymas melle
Alszom almomban
Aztan arra ebredek h mindent beborit a ho
Porho, de ami nagyon kulonos amikor hogolyot akarok gyurni belole: nem tapad ossze es egyaltalan nem hideg
Szolok a fiunak is felebresztem mert kulonos erzesem van
Akkor nezek a labunkhoz
Egy hatalmas hatalmas feherre meszelt massziv kokereszt borult le eppcsak egy meterre tolunk...
Rossz erzesem lesz es hamar ra is jovok miert
Ez az a hely ahova a multkori almomban zsval indultunk esoben mezitlab
Siras hataran vagyok felpattanok es rangatom a fiut is magammal hogy menjunk innen amilyen gyorsan csak lehet
O meg nyulna a turkisz szinu halozsakert amin aludtunk, felig a hoval mar betakarva de szolok neki hogy hagyja a picsaba nem er annyit csak menjunk mar innen
Mert ez a hely tele van arto lenyekkel akikhez nem szabad kozelben lennunk
Teljesen kialadok hogy hogyan mehettunk be oda egyaltalan
Es en hogy nem vettem eszre

Aztan egesz ejjel ezt az almot meselem almomban
Bizanc kori emlekek kiallitasan felfedezem hogy elmozditottak az egyik isten faragott portrejat
Hianyzik egy darabka letort rola
Titkos terkep van belul
Probalom leolvasni az isten nevét de nem latom rendesen
A voros vonalat valaki arrebbhuzta
J zongorazik, elsos, het eves
Ujsagpapir szelere rajzolom fel az almom helyszinet mikozben magyarazom valakinek

Tobbszor bejart alomhelyszinek ujra
Szombathely belvaros
Kis sikatorok es uzletek
Egy teljes napot varakozok a semmire
Egy nagy tobbszintes uzlethazben az emeleten hideg
Az alagsorban izzaszto meleg
Belepek egy kis uzletbe ahol egy feketehaju not oltoztetnek
Az ismerosom beall a helyere
Otthagyom

Vizalatti kepeket mutatnak
Kutyak es emberek

Buszvegrol setalok hazafele
A sarki hazat atalakitottak
Valami trafohazat raktak hozza
most lesz az atadasa a fotosok mar keszulnek
A nevet csak onnan tudom h elorol ra van irva
A foldon hever ket hatalmas joint de letort a szuroje
Latom anyam es apam all a hazuk elott a jardan es nezik mikor megyek mar
Apam megy be hamarabb
Aztan anyam is..
A fotosok meg egy femletraval szerencsetlenkednek

.

delfinnel úszni ás figyelni a levegővételre a végtelen és mély vízben.
szűk csigalépcsőn fel sem tudni indulni, mert a korlát függőleges és a sugara kisebb mint én keresztben.
rövidre vágatni a hajam.
annyi rágót tömni a számba - mert nem tudom elutasítani amikor kínálják - hogy végül nem tudok tőle megszólalni és beszélni.
nyilvános vécé előtt várakozni, ahol egy vékony fiatal gyerek kezd el molesztálni.
utazni valahová, busszal.

és
az a rengeteg kibaszott dezsavü.
ami szerintem azok az álmok, amikre bár ébredés után még nyúlnánk, de már nem érjük el és átmeneti feledésbe vesznek.

de igazából csak annyit akartam most írni, hogy
NEMJÓ.
meg hogy talán az a sokminden ami annyira nyom már, hogy állandó a hátfájás, sosem lesz többé lerázható.
a lelkiismeretfurdalás és bűntudat halálig kísér.

.

azt álmodtam, hogy letörik egy kis darab a fütyülős cserépmadaramról, de kapok ragasztót, visszaragasztom. társaság gyűlt össze, beszélgetnek egy nyitott konyhás helységben. a madarat a pultra tettem.
kicsik később visszamegyek, és látom, hogy a máz lehullott róla, ahogy a ragasztó melléfolyt és odatapadt a pulthoz. felszedegetem, vannak közötte tükördarabkák is, picik, nehéz lesz visszaragasztani, tudom.
aztán odajön zs és azt mondja, menjünk el egyet sétálni. ismerem az utat, láttam már másik álomban. elindulunk, de nem a járdán, hanem az útszélen, szembeforgalommal. szakad az eső és besötétedett, én meg látom és ugyan nevetve, de kissé félve mondom neki, hogy hiszen én mezítláb vagyok, és már most kezd fázni a lábam, ahogy az útszélen hömpölygő eső mossa. belémkarol, így megyünk, persze nem egy sétagalopp, mert az eső továbbra is szakad, és figyelni kell a sötétben a szembeforgalomra. aztán megáll mellettünk egy taxi, nehéz kerülni, ráadásul pocsolyában állunk éppen, kellemetlen. meg kell várnunk, amíg kirakja az utasát és továbbindul.
átmegyük az úton és megállunk egy nagy fekete rácsos kapunál, és akkor rajtam valami hihetetlen mértékű félelem fut át, és azt mondom neki: ne haragudj zs, de én oda most nem akarok bemenni. és közben nézek rá, rettegéssel a szemeimben. kicsit csodálkozik, hiszen azt mondja hogy ott bent van az a ház, ahol ő lakik és én mondom már csak félig magamban, hogy tudom-tudom, éppen azért... de elindul velem vissza. kicsit megkönnyebbülök és azt mondom neki, hogy "elmondom, miért nem akarok bemenni", de meglepő módon csak nehézfalú néma buborékok pattannak fel a torkomból. megijedek. rámnéz és megkérdezi, hogy mit is mondtam? és akkor én minden erőmet beleadva próbálom elmondani, hogy miért nem akarok bemenni oda, de semmi hang nem jön, biszont a torkom szorul és záródik, levegő nem megy be, és akkor én már csak a fejemben vagyok, a testem elerőtlenedik teljesen, és végülis kilehelek még magamból annyit: "mindegy..." mielőtt összecsuklom és elvesztem a kapcsolatot a világgal és a valósággal.

a történethez hozzátartozik, hogy ez a ház sokszor visszajön, egy domboldal tetején áll, sokan lakták-lakják, nagy előlépcső vezet a bejárati tornácra, bent a szobák külön kis lakások szinte. nincs jó állapotban, szedett-vedett, ahogy a ki-be költözők igényük és lehetőségeik szerint nyúlnak hozzá. temető veszi körül, ami régi, nincs használatban, valahogy mégis használva van. én azt akartam neki elmondani, hogy azok a dolgok, amiket ottbent láttam, nem jók, és azokat az álmokat, amiket ott álmodtam, de ugyanaz a valami akadályozott most is, ami akkor azokban az álmokban a rettegésig fokozódó félelmet okozta.

azért mentünk oda, mert halottak napja volt.
a kerítés pedig az egyetem kerítése.

.

azt álmodtam, hogy mészcementet eszem, tömök nagy vakolókanállal egy fémvödörből, aztán pedig erős a para, hogy beköt a gyomromba és meghalok, kétségbeesetten mostam le a kezem és próbáltam rá vizet inni, amivel megteltem, és iszonyatos erővel próbált visszaömleni az egész minden a számból, teljesen kétségbe voltam esve.
a melléképület tetőtere nagyon szépen volt rendberakva és nagy, világos ablakai voltak, látszó, világos gerendákkal, meg a lentről felhoztt ágyakkal egymásra pakolva.

.

lars von trier, a kurvaanyád, hát hogy lehet ilyen filmet csinálni, hogy ennek örömére azt álmodhassam, hogy egy atomerőmű (egészen pontosan az álmomban nuclear plant-ként szerepelt) van a nagyváros szélén, és jön a vihar meg a világvége, és egy kurvanagy villám csap az egészbe, amitől az atom az egész várost elsöpri, velem együtt...
aztán másnap, gondolom mindezt ellensúlyozandó, johhny depp volt szerelmes belém (szerencsére sokkal jobban nézett ki, mint igazából), és nagyon aranyosan és kedvesen udvarolt és próbált meg randevúra hívni - ugyanabban az épületben laktunk, csak ő egy emelettel feljebb, de a lépcsőházban mindig összefutottunk - azthiszem talán még csókolóztunk is, és határozottan emlékszem a picit gacsiba, de nagyon szép és fehér, erős fogaira.

.

kibaszott almák meg paprikák, hogy nem fértek be a zacskókba, ráadásul nem fizzették ki és nekem kellett cipelnem, miközben eleredt az eső és messze volt az állomás is, ahonnan késésben voltam.
aztán meg egy indiai kollégiumon keresztül átvergődni, ahol csak a hihetetlenül erős visszataszító szagokat érzed és a látvány csak erősiti az összképet.

.

azért kellett tízig aludnom, hogy végigálmodjam a filmet, ami egy feltételezett gyilkosról szólt, na meg rólunk és rég nem látott ismerősökről, de az egészben volt egy masszív erkölcsi tanulság és végkövetkeztetés, miszerint az életben végül úgyis minden jóra fordul és mindenki megkapja méltó jutalmát, még akkor is, amikor úgy érzi, hogy tényleg a halál torkán csúszik már éppen le.
F! - ezt kapta üzenetnek ivett, akivel álltunk a feltételezett gyilkos előtt, és ivett értette az üzenetet, mosolygott és összekacsintottak, majd pedig engem magához húzott, a szemembe nézett és azt mondta: remek lány vagy, valakit egyszer mérhetetlenül boldoggá fogsz tenni, és ő a világ legszerencsésebb embere lesz ezáltal. megöleltük egymást, és csak a jóságot és szeretetet, meg a mély tudást éreztem áramolni közöttünk.
aztán mi visszasétáltunk a többiekhez, ő pedig az orosz testőrnőjével visszavonult a régi vasúti étkezőkocsiból felállított frontvonala mögé.
levelet írtam diggy-nek, vastag filccel, kacskaringós betűkkel arról, hogy miminden történik mostanában.
ételt kaptunk, nekem salmon jutott és szardínia, volt, akinek csak száraz kenyérvég és keménysajt. ki amit érdemelt.

.

shit dreams again.
hóba temetett játékbaba, kiásom, betakarom pokrócba. snitt. kertvégében vagyunk, apám jön, hogy megint van valaki nálunk. nézünk rá, mindenki a kertben. a kéményből füst száll fel. elkezdünk félni. anyámnak egy volt kollégája szellemlátó. elmegyünk hozzá, egy nagy kerek faasztal küré ültet. én nem akarok leülni. fekete kábelt teker kívülről körénk, én hátrálok, de befoglal a körbe. az arcát nem látom, de teses, alacsony ember. azt mondja igen, egy szellem new orleansból (vagy new jerseyből, nem emlékszem). értetlenül nézünk, azt mondja, várjunk, egyelőre nem történt még semmi. beugrik a baba. ő az. snitt. z kocsiját vezetem, régi belváros, szűk utca. álmodtam már erről, ismerős, sőt, ismerem a helyet. leparkolok és bemegyek egy kis üzletbe. kézzel készített tárgyak, fülbevalók, és azok a dolgok amik szellemeket tartanak távol. végül nem veszek semmit. kifelé menet elfelejtem hova parkoltam. sietve megyek az utcán. nincs nálam a kulcs. egyik szűk utca végén meglátok egy igazi templomot. meglepő, hogy itt van. persze már nem működik, a torony félig leomolva, de a dombordíszek és a színes festések nyomai még jól látszanak rajta. lefotózom, de a telefon szarakodik. aztán meglátom a kocsit, az ajtaja tárva. odarohanok, de semmi sem hiányzik belőle. egy garázsparkolóba hajtok le a szerpentitnen, szűk, első szint. egybenyitva egy bárféle étteremmel. majdnem tele van, a pult szélén találok két széket. leteszem a táskám, a pincérnő odajön és megkérdi, meddig maradok. mondom, hogy várok valakit, persze ez nem igaz, csak azért mondom, hogy ne küldjön el. azt mondja jönnek a helyre. kérdem mikor, válaszol, hogy tulajdonképpen most. elnézést kérek és összeszedem a táskám. azt mondja, nem gond, keres nekem helyet, de visszautasítom. anyámmal kellene találkoznom, de gondolkodok, hogy hogyan mondjam el neki a játékbabát.

.

azt álmodtam, hogy meghalt monyesz.
nem voltam ott, de részletesen elmesélték nekem az elsők között, és így mégiscsak láttam. nos, úgy történt, hogy ment reggel dolgozni, és ahogy kinyitotta a kocsiajtót, hátulról jött egy másik autó kurvagyorsan, és lecsapta monyesz kocsijának az ajtaját monyesszel együtt, aki ott helyben koponyasérülés miatt meghalt. zitának meg még nem mondták el, merthogy hogyan reagált volna. amúgy takaros kis környék volt, a tanulság meg az, hogy hiába van bebiztosítva az életed, mindig történhet olyan váratlan esemény, amitől minden elveszik vagy értelmét veszti.
aztán meg jött egy gecinagy hullám a semmiből, fekete volt és olajos, mi meg a hullámtörő falnál álltunk, ahol lehetetlen bármerre is menekülni, vettem egy nagy levegőt, persze ki tudja meddig tart a hullám, aztán meglepetésemre úgy csapott át felettünk, hogy alatta levegő volt, így tudtam lélegezni, de az az érzés, hogy hiába, hiszen ha itt ezt túl is élem, nem lesz hová menni úgysem.
és aztán valami homályos találkozó ahol kisgyerekek és csecsemők vannak, és színes anyagok, amit egy fekete férfi vesz elő egy nagy zacskóból, és felismerek közöttük két anyagot, mindkettőből györöki ágyneműhuzatunk van. valami baj volt amúgy a gyerekekkel, nem is tudom

.

azt álmodtam, hogy már nem vagyok allergiás a macskákra.
na megyek, ki is próbálom.

.

álmomban apám szimbolizálja azokat az élethelyzeteket, amikben tehetetlennek és eszköztelennek érzem magam, vagyis azok az álmok nem apámról szólnak, hanem rólam és az aktuális élethelyzetemről. vagyis nincs apámmal rendeznivalóm, sokkal inkább magammal.

.

egyetlen visszatérő álmom van: szavakkal nem kifejezhető mélységű és erősségű haragot, dühöt, tehetetlenséget és meg-nem-értettséget érzek apám iránt, akivel teli torokból, fulladásig ordítok, elengedve minden féket és gátat, de hiába.

.

azt álmodtam, hogy már nem élek. eltartott egy kis ideig, mire rájöttem...
a hátamon feküdtem, félhomály volt. felfelé néztem az (- akkor még azt hittem -) az égre, és furcsa, de szép volt, érdekes. a felhők (- amikre akkor még azt hittem, hogy azok -) fodrosak voltak, mint egy vizinövény, zöld széllel és bordó középpel, apró, kerek levelűek. lassan, hullámozva mozogtak, és én csodálkoztam, hogy milyen szép. egy vörös macska is lenézett a növények között. esett az eső, különös volt, mert nem ért le hozzám, mintha megállt volna egy felettem lévő üvegszerűségen, és furcsa módon 'felfelé' is esett. csodálkoztam, mert tudtam, hogy vizes vagyok, mégis, a cseppek megálltak felettem egy méterrel és gyönyszerűen pattantak rá. és akkor hirtelen rájöttem: víz alatt vagyok, az iszap melegében fekszem, és a vízfelszínt látom alulról... ezért nem ér az eső, és ezért vagyok mégis nedves. ezzel a felismeréssel együtt rádöbbentem arra is, hogy már nem élek. nem akartam újra élni, de ki akartam valahogy jutni a tóból, mert tudtam, hogy az ismerőseim nem tudják hol vagyok és mi történt velem, és nekem valahogy szólnom kell nekik. megpróbáltam, és komoly koncentrálással elemelkedtem az aljától - de a testem maradt, csak valami könnyű és egyszerre borzalmasan nehéz létezésszerűség emelkedett meg velem. lebegtem, felfelé, de nagy erőfeszítés kellett hozzá. és aztán eljutottam a felszínig és nem ment tovább. nem tudtam áttörni a vízfelszínt, és tudtam, ha sikerülne is, akkor sem látnának és nem tudnék jelezni, hogy itt vagyok, hogy ez vagyok, mert én már más létformában vagyok... nagyon akartam levegőt venni, de nem ment, hiszen a testem már nem volt velem. és akkor felébredtem, nem hirtelen, hanem csak fokozatosan, arra, hogy a hátamon fekszem és próbálok levegőt venni, ami megy is, de kifújni már nem tudom az orromon...

.

Gyorok, kikoltozok az elso szobaba, kicsit zsufolt, de jobb ott igy, hogy jon a tel...
Egy lany, alaszka a neve, es en, ahogy arcot mosok egy nagy teremben egyedul allo mosdo folott... Vastag lemosokremet teszek az arcomra, de ahhoz le kell vennem a salam. Mar csak ram varnak, igyekeznem kell. Kisrepulore ulunk, egy hegymagast kozelitunk meg, csak igy lehet. Lenyugoznek a felhok, latok egy jelenseget, egy felhokort - olyan mint a cigifustkarika, amit az ugyesebbek tudnak fujni. Elillan a kor, es irissze valtozik, szivarvanyt hagyva a alattunk levo felhopaplanon. A repulo orral elore egy teljes kort ir le landolas elott, a kezemben levo tanyerra ugyelnem kell, hogy fejjel lefele ne boruljon ki. Elvezem az erzest, hogy fordulunk. Aztan landolas, korulottunk csak viz, es szigetek, alattunk felhok...