.
éreztem, hogy jön a hideg
meg azt is, hogy ez már dühből és ellenállásból, csakazértisből történik, hogy emögött már nincs gondolat, csak átszakadt gát, ami egyébként nagyon ijesztő, a viccesnek szánt, mégis komoly félmondat után, hogy visszakérdezve a tagadása már csak az élét próbálta tompítani, de a súlyát nem vette el.
nemtudom, mindig van egy pillanat, amit másképp lehetett volna, vagy kellett volna, ez sosem derül ki, mert az a pillanat sosem olyan, mint amilyen lehetett volna. például visszafordulni és betakarni egy pillantással.
aztán beugrik a szűk toalett is, de a pólóm színe már nem, miafaszért jött akkor utánam, ha józan lettem volna, akkor félek, így csak nemértettem. erőből kell elfordítanom a fejem, hogy ne jöjjenek vissza a gondolatok.
abszurd a helyzet, abszurd.
és aztán a-tól z-ig minden opció végigfutott a fejemben, miközben a szél próbált meg erős-fagyos hangján kommunikálni velem az ablakréseken át, a talpam izzadt, én szédültem, mennyi idő telt el, alig húsz perc, és végül hajnali öt lett.
alkalmatlan vagyok a szerepre.
teljesen alkalmatlan.
istentudja, isten tudja, hisz' mi másért nem adott nekem gyereket.
