.
nagybátyámmal álmodtam.
koptatott trapézfarmer volt rajta és egy vajszínű kötött pulóver.
rámnézett, miközben áthaladt a helyiségen, majd megállt az ajtóban és visszanézett.
aztán egy sportkajakba kellett beülnöm, nem volt idő döntést hozni. rádobtak a vízre, a hullámok erősek voltak, valahogy a tó közepébe kellett beevezni, többen voltak. mindenem vizes volt, a kajakba vert be a víz. mellény sem volt rajtam, valahogy mégis átvészeltem. nem volt kellemes.
aztán bonobo jött látogatóba és kedves volt, valami jótanáccsal is ellátott, ha emlékeznék rá. viszont nem maradt sokáig és köszönés nélkül távozott.
aztán pedig egy kiüresedett nagy pajta-féleség, kilencven helyett százhúsz fokos sarkokkal, folyosó-szerűen, nyitott fedélszékkel.