.
nemtudom, ez a rengeteg, hirtelen a semmiből rámtörő sírás ez normális?
mintha tizenöt évnyi elfojtott könnyözön akarna most távozni belőlem, persze elapadhatatlanul...
és az vajon normális-e, hogy folyamat azon gondolkodom, hogy ki is vagyok én? és hogy egyáltalán, szabad-e tudnunk, hogy kik vagyunk, ha vagyunk egyáltalán valakik? vagy csak minden másodpercben változó elemek vagyunk egy nagy rendszertelen rendben, és ez a felismerés az, ami igazán megrendít?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
