.
egy ideális életben amúgy ez a két nap úgy nézett volna ki, hogy én meleg étellel várom, ő hazaér és összepakol, miközben alig várja már, hogy induljunk, aztán odafelé végigtrécseljük meg bohóckodjuk a gyalogutat, nem is kérdezem, mert már nálam van a fake igazolása is, hogy akkor akar-e jönni és kell-e neki is jegy, és persze közben én sem olyanokon gondolkodok, hogy tényleg kell-e ez az egész nekem, és aztán hogy megérkezéskor senki sem feszeng, és mondjuk ha nem is lógok rajta és ő sem rajtam, de azért megsimogatom és kap puszit is időről időre, mert hogy hiába veszek el néha benne titokban, ha rajtakap mindig elfordítom a fejem és letagadom, meg egy ideális életben el tudom mondani mit érzek, a kétségeimmel együtt is, mert abban az ideális világban nem gyötör feszt a bűntudat és lelkiismeretfurdalás, hogy rossz ember vagyok aki igyekszik, vagy jó ember vagyok, aki konstans rosszul viselkedik... egy ideális életben pl kurvára nem zavarna, hogy valaki ennyire rendes és elnéző velem.
egy ideális életben beszélgetnénk és nem lennének olyan kérdések érkezés előtt, hogy 'akkor most mit mondhatok?' vagy hogy 'tulajdonképpen mit tudnak rólad és rólam?' illetve hogy 'egyáltalán most mi együtt vagyunk?'
persze egy ideális életben nekem sem esnének kellemetlenül a rám vonatkozó kérdések.
