.
és a harmadik (vagyis az első)
bátyám szobájába lépek.
a földön éles vágással szelt egértetem-darabok - legalább hét - vannak egymástól 5-10 centi távolságra valami rend szerint elrendezve. egy fél arcdarab egy szemmel és fél szájjal, hátsó láb és combdarab átlósan vágva.
előveszem a fényképezőgépem és a kereső keretébe foglalom
majd a telefonnal lefényképezem a keresőben látható képet.
aztán látom, hogy felhajtott ágy lábánál mégegy egér.
a nyakán kulcskarika szorul, és a kucskarikán mégegy karika, ami az ágy lábára van felfutva
így nem tud nagyon mozogni, talán ha 15 centin.
meg van rettenve, látszik, hogy képes lenne a saját fejét leszakítani csak azért, hogy kiszabaduljon. tőlem is fél, pedig szeenék neki segíteni. de ahhoz meg kellene fognom, amit nem hagy, inkább elpusztulna, de ellenkező irányba húz, mint amerre én vagyok. pedig csak egy kézzel tudnám fogni, a másikkal az ágyat kellene megemelnem, hogy le tudjam húzni a lábáról a karikát.
igazából tehetetlen vagyok, pedig nagyon nem szeretném, ha ez az állat a saját nyakát törné.
és még egy régebbről:
este van, egy kis paki boltba mennék be, meleg fülledt idő, kint sötét, a boltból sárgás fény ömlik ki.
picike vagyok a lépcsőkhöz képest.
mikor lépnék fel, egy kígyó vetődik rám és belémmar, a jobb alkaromon.
a marás helyén szabályos égővörös kör, három-négy centi átmérőjű, három nagyobb dudorral a köríven.
szólok az ismerőseimnek, de leráz, azt mondja itt van n, menjünk el a kórházba, ő nem ér rá velem foglalkozni most.
elindulunk, először n tolja a robogóját, de mivel ketten úgysem férünk rá, inkább otthagyja.
fáj a karom, bár nem vészes, tudom hogy van még időm.
odérünk a kórházhoz, teltház van, az emberek a földön ülnek. sorszámot sem kapok.
odajön hozzám egy vöröshajú nő, végre valaki, aki beszél és tolmácsol.
azt mondja már régóta él itt, beszéli a nyelvet, ne aggódjak, csak menjek vele, megpróbál segítséget szerezni.
a karom még mindig olyan, mintha befőttesüveg szájával égették volna meg a marás helyén.
csalódott vagyok.
