.
"ok, szakítottunk - illetve inkább ő szakított velem, úgy néz ki, mindegy.
és ne, mielőtt elkezdenéd, ne kérdezd meg a miérteket és a mileszmostokat, meg nem kell az sem, hogy megpróbálj bármi 'vigasztalót' mondani, mert úgysem segít, meg amikor kell akkor sosem jön úgysem, nem a te hibád, hanem mindenkié, beleértve engem is bizonyára, meg ez egy ilyen család, ha lehet annak nevezni, világos, hogy a legtöbb nyomorom innen ered, hogy nem érzem magam biztonságban és nincs olyan hely, ahová nyugodt szívvel mennék amikor védelemre vagy támogatásra lenne szükségem, nem láttam ilyet sosem magam körül és nem volt szerencsém megélni, de tényleg nem okolni akarok vagy vádolni vagy ilyesmi, csak elmondom, úgyis ki akart jönni, bár tudom, hogy attól még bántóan hangzik, lehet én vagyok az akinek 'speciális igényei' vannak, nemtudom, mindenesetre zavar és frusztrál és óriási görcsöket alakított ki bennem, hogy sosem tudtunk beszélni, meg senki sem, mindenki nyelte és nyeli azokat a dolgokat amiket megoldani kellett volna, mert konfliktustkerülünk, hisz a látszólagos 'béke' mindennél fontosabb, nem beszélünk sosem arról, ami igazán bánt, vagy fáj, vagy zavar, és ha valaki mégis azt teszi, akkor zavart csend a válasz, például tudod-e, hogy amikor a diplomámra készültem és könyvtárba kellett mennem és vittem az olvasójegyet és a raktárosnő elkérte és megkérdezte, hogy laci a rokonom volt-e, akkor képtelen voltam válaszolni egy bólintáson kívül, mert érthetetlen módon rámtört a sírás.. és egy csomó ilyen van, rengeteg, de a legtöbbször egyedül érzem magam, ez a legnyomasztóbb érzés, egyedül lenni egy 'családban', és aztán amikor ezt érzem akkor meg még bűntudatom is van, hogy hogy merek így érezni, mert már csak kötelességből is 'szolidárisnak' kellene inkább lennem. aztán aznap amikor megérkeztem ide kaptam levelet apámtól, emailt, soha még smst sem küldött, és először egy napig el sem olvastam, mert maga a tény, hogy írt, már nem fért a képbe nekem, és végül elolvastam és először nem értettem aztán meg azt gondoltam biztos csak a lelkiismerete íratta vele, és ettől bűntudatom lett megint, mert normális ember ilyenkor örül és meghatódik, én meg képtelen voltam kezelni magamban a helyzetet, és azóta sem válaszoltam neki rá - mondjuk nem is firtatta, sőt - mert nem tudtam mit..
hát tudom ezeket nem most kellett volna leírnom, de erre úgysincs 'megfelelő' alkalom."
