de nézzük a jó oldalát: andreának ezentúl már nem kell a telek végéig elmennie és akrobatikáznia, ha cigit akar kunyerálni bentről reggel, amikor meghallja, hogy beszélgetünk. (én meg nem tudok már félpucéran jógázni a kertben, ahogy napozni sem, ahogy jóízűen reggelizni sem, miközben hallgatom a pármondatokat az elhaladóktól, és cigizve kávézni félkómában egy szál bugyiban, és a kutyák sem fognak tudni nagyobbnak hallatszani, mint amekkorák a sövény takarásában, és esténként majd belátni az előszobába, amikor ott ücsörgök az asztalnál, vagy zuhanyzás után ruha nélkül csattogok ki a fürdőből) és egy ideig biztosan fogok tudni úgy tenni, mintha még mindig ott lenne a sövény, na de a madaraim?
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://reflectionsfromperdita.blog.hu/api/trackback/id/tr715659570
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.