.
ez a blog, ahogy kinéz, hűen tükrözi az életem egészét: sok nyomorgás után nagy nehezen belekezdtem, némi kesernyés szájízzel ((szegény petike, hát te még nem tudod, másnapos reggeleken ne akard, hogy beszéljek, pláne ne, hogy kedves legyek, hát petike te még azt sem tudod, hogy a telefon az nem a barátom - bár a faszom, hogy kívülről úgy tűnhet, ha jobban belegondolok -, és legalább háromszor kellene türelmetlenül hívnod, na de különbenis, petike: miről is beszélgethetnénk mi egymással? szóval nem, nem fogom felvenni, most nem, most sem, hát neharagudj)) de persze nem volt jó ahogy kinézett, úgyhogy felszívtam magam és nekiálltam nulla hozzáértéssel átprogramozni, majd közbejött ez-az-amaz (mint mindig mint tudjuk...), és az átprogramozás erre fogva félbemaradt istennevibe'. azóta meg ha ránézek mindig az ugrik be, hogy 'ááájj basszameg mögkéne má'csinááni, de inkább majd, mert blaaaablabalbabaablaabllblbaaaa' és persze rohadtélet, hogy aztán a végén majd azt mondom, hogy most már meg úgyis mindegy és minek és marad a picsába így, ahogy van. és persze nemszeretem, és nem én vagyok a szararc, hanem a blogponthu csinált ostoba és kezelhetetlen, felhasználóellenség felületet. ja.
upd.: petike csak boldog névnapot akart kívánni, hogy egyem a kis lelkét...
