.
szóval először akkor láttam, amikor azután a durvára sikerült éjszaka után, a búcsúkunyerált cigivel és a frissen szerzett kávéval leültem a katedrális lépcsőjére - olyasmi reggel lehetett, mint a mai is - fáradtan és lelkileg khm eléggé kimerülten. egy sántító lány és frodo sétált fel a kapuhoz, még meg is jegyeztem magamban 'camino láv, ehh', de volt jobb dolgom is, mint ezzel tovább foglalkozni. még aznap késő délután megint szembe jöttek, és bár mondtam, hogy az alberge completo, azt mondták, hogy őket az nem zavarja, és tegyek így én is, szóval visszafordultam, és csatlakoztam hozzájuk. a földön aludtunk, mert bár volt sátram, de kedvem nem, meg az ég is felhősre állt. fura volt a gyerek, a kert végében csinált furcsa gyakorlatokat (mint később kiderült, kungfu)
már előbb rekognizáltam, minthogy arról tudomásom lett volna, és hogy ne vesszen el, úgy alakult, hogy aznap este egy helyen aludtunk, a teltházas alberge előterének padlóján. ugyan hívott másnap reggel, hogy menjünk együtt, de valamiért semmi kedvem nem volt elindulni - kilenckor utolsóként még a kávét ittam az ajtóban ülve.. (később kiderült, nem véletlenül nem akaródzott elindulnom, mert egy óra múlva eleredt az eső, bugyiig áztam, el kellett térnem az eredeti tervemtől, de és megismerkedtem yoonnal.) fene sem gondolta volna, de egy hétre rá, már muxiaban újra találkoztunk - teltházas volt a szállás, ismét, és neki már nem jutott hely. felajánlottam a sosemhasznált, de az egész úton végigcipelt sátram, ő szívesen elfogadta, és yoonnal a búcsúvacsoránkat is megosztottuk vele. annyi volt csak a kérésem felé, hogy reggel hétkor legyen a buszmegállóban - ahol könnyes búcsúmat vettem koreai barátnőmtől -, visszaadni a sátrat. jött is hajnalban, tervei szerint ő visszafelé is gyalogolt volna (halványan próbált erre rávenni engem is, bár láthatta, hogy kevés esélye van rá), és végül úgy alakult, hogy tíz perc beszélgetés után ő jött inkább velem a busszal finisterrebe. együtt töltöttük a hátralevő öt napot, néztünk végre rendes naplementét az óceánparton, tüzet gyújtottunk szentiván örömére, ittunk bort, megmásztuk a cape-et is, bóklásztunk sötétben a radarállomás körül, voltunk strandolni "do you mind if I go into the water without my shorts?" "you think I've never seen a man naked?" és sokat beszélgettünk. aztán monte de gozo, utolsó nap, feléltük a maradék élelmiszerünket, second last supper of mine, és bár állítottam ébresztést másnap reggelre, hogy elbúcsúzzak tőle, de képtelen voltam felkelni. egy jegyzetfüzetből kitépett lapra írta a búcsúzóját, meg a címét (most az a füzet a világjárós füzete, amibe a legfontosabb mondatokat írtam neki, és ott van benne a kitépett lap helye is).
szóval visszakanyarodva az eredeti témához, a sátrat ő avatta annakidején, ami azóta egyszer aludt velem a csobánc tetején, meg egyszer a hegyesdi csúcson, és láss csodát, két év után volt szerencséje ismét átélni az élményt, most sátrastól és sátorgazdástól.
hát kisróka, azt kívánom neked, hogy találd meg, amit valóban keresel - szerintem jó úton jársz!
ez a weakest point téma továbbra is izgat: vajon mi lehet az, amire eddig csak egyvalaki mutatott rá, de őt mégis ez zavarja a legjobban, és minden adott helyzetben próbálja kompenzálni? kicsit beljebb vagyok azzal, hogy ez nem valami tulajdonság (mint például féltékenység, vagy szégyellősség), hanem valami olyan, amin az ember nem tud változtatni (én és a magasságom, csak hogy példánál maradjunk). van egy tippem, de annyira azért még nem vagyunk jóban, hogy erre konkrétan rákérdezzek, és ha valóban az is lenne, amire gondolok, nos hát akkor őszintén mondom, hogy remek munkát végez a kompenzálással… OhMyGoodFuckinGod, de még mennyire jót! (a vezetékneve spanyolul – mekkora osztás már ez az élettől – azt jelenti a szlengben, hogy kis pénisz.)
hahaha “do you know that you have something very special in your hands?” “you mean your tights?” :D
mondjuk még hat nappal ezelőtt sem jutott volna akácsak eszembe sem, hogy itt bármi lehet, vagy akarnánk (neki mondjuk talán de, mert azért arra ébredni, hogy a kezei a lehető legjobb helyen, a csípőmön és a combom külsején pihennek, az nem lehet véletlen), aztán nézzünk rám most… mindenesetre kicsit visszahozott az életbe: finom, meleg testet simogatni órákon át ér-e? belecsókolni a talpába ér-e? számba venni a formás kis farkát ér-e?
állítólag van egyfajta kisugárzásom, amitől a férfiak elbizonytalanodnak, hogy lehet-e nálam próbálkozni… mintha bántanék, vagy szimplán csak nem érdekelnének?! de éppen ezért szól a szám, hogy ‘you are incredibly good!’ bárcsak…
