... we get the whole spectrum in every Bubble.

.

gyomorgöööööööörcs, múlj már el! :'(

.

"ne bánts légyszíves." de ezt akkor ő már biztosan nem hallotta

.

hat en barmire szamitottam volna de erre sohasem.

big fat sadface.

.

olyan, mint egy vírus: először csak budapesten éreztem, aztán lassan de ütemesen hatott ki a környezetére, elérve a velencei-tavat, és most már ott van a legnyugatibb csücsökben is  - nem lesz ez így jó sehogysem. ide már nem elég az ignorance, a mosolyálarc, a barátok burka, a naponta bejárt útvonal, nem elég a sör és a vodka, nem elég az a pár hétnyi napsütés sem, ahogy nem elég a zárt ajtó mögötti harminc négyzetméter, meg a kocsi, ami még visz, ha nagyon akarom... szerintem ide már isten középső ujja sem lenne elég, hogy rendet vágjon vele.

.

ez az egesz kisertetiesen emlekeztet kettoezerhet juliusara... in so many details, with so the same patterns.

.

nem
nem tudok az anyjuk helyett anyjuk lenni
és pótolni a hiányt vagy
kijavítani a sérüléseket
a maradandókat.

.

ma reggelre szembejött.

no lám, hát neve is van. mindamellett, hogy tökéletes leírás.

Alexithymia. n. The inability to verbalize your emotions or lack of emotional response. Difficulty in experiencing, expressing and describing emotion. A failure to express feelings either verbally or non-verbally, especially when talking about issues that would normally require an emotional response. Poor modulation of feelings, significantly reduced intensity in emotional expression. 

..

nem, ugy latszik tenyleg nem valo ez nekem, hiaba eroltetem... ez a parkapcsolatosdi... keptelen vagyok ugy szeretni, ahogy az elvarhato, es keptelen azt adni, amire ebben szukseg lenne. inkabb be kellene mar latnom, hogy az erolkodes csak meginkabb ront barmilyen helyzeten. 

csak bantani es megbantani tudok.

mindenkit, aki szeretni vagy adni probal.

.

és aztán van, amikor átlépi a quite annoying stációt és már fájdalmat okoz a puszta tudatos létezés.

na ilyenkor van az, hogy a világ utolsó atomjánál is jobban gyűlölöm magam.

.

bizonyos szempontból meg

mintha újra tizenhét lennék, mert bizonyos helyzetekben - sajnos - viszonylag könnyen idomulok, még akkor is, ha az nem feltétlenül a jobb irány; és hát a leader kvalitásoknak is eléggé híján vagyok, ahogy voltam mindig is.

basszus hogy ebből mi lesz...

.

de szerintem
felesleges és kártékony hazudni magamnak és azt mondani, hogy nem, nem hiányzik lego-city.
igenis de. a színek, az illatok, a levegő, a táj (mennyire hülyén hangzik, pedig az), a nyelvek dallamai, a városrészek hangulata, a diverz arcok, az átlátszó fake csillogás, a soksávos autópálya, a szervezettség, a víz, a friss halak, géant, rövidnadrág-papucs, alkoholos italok, lakásban cigizni... az illatok, a színek, a fény, a levegő. a benzinkutak. a seggmosó zuhany. a homok. a vezetés a soha-ki-nem-használt jogosítványommal immár legálisan. az olcsó cigi és a flakonos víz. a kiváló minőségű ételek. a szokatlan alapanyagok. a metró. a taxik. a fények. ferentz.
főleg, amikor olyan blog és benne olyan fotók jönnek szembe, amik mindezeket előhívják bennem.
na ilyenkor pár órára kicsit mindig megnyomorodok.
és próbálom észben (!!!) tartani, hogy mi a fontosabb: a lelki békém (ami itt sem teljes azért) vagy az egzisztenciális nyugalmam (ami ott sem lenne teljes azért).

hát így vagyunk.
nem élhetek burokban és elzárva a külvilágtól.
sírni ér?

.

mi a fasz van a világgal, mi a picsa történik, de komolyan?!

.

igazából
nem sok minden hiányzott
de ami igen, az esszenciális kellett volna, hogy
legyen.
mit mondjak:

elfáradtam.

.

mindenesetre
vizes volt és a gerincen csaptak át a hullámok, meredek partfala, én meg aztán sebtében pakoltam össze, és csak az ellenőrző jóindulatának és az ismeretségünknek volt köszönhető, hogy visszaadta egy fejcsóválással a maréknyi körömvágó csipeszt és a bicskát is, a karomat közben a merevpórázos sötétbarna vizsla rángatta, és rohannom kellett, felcuccolva, hogy le ne késsem a gépet, ő meg rózsaszín ujjatlan pólót és teniszsortot húzott és leborotválta a szakállát, írt egy hosszú levelet is, de a szavak összefolytak a szemem előtt a papíron, és hiába kérdeztem, nem jött hang - vagy csak én nem hallottam - ki a torkán.
az élet egy geci.
egyre biztosabb vagyok benne, hogy ezután csak valami jobb jöhet.

.

ez valahogy olyan
hogy
meg kell halnom ahhoz, hogy
újra élhessek.

.

jegyezd meg jól ezt a napot örökre:
kettőezertizenöt február tizenötödike.

.

azért volt szopó a mai nappal is.
vannak azok a napok, amikor nem tudod nem észrevenni a nyomort, az igénytelenséget, a kétségbeesést, mert rádköszön minden kapulajban, sőt, az érdektelenséggel átitatott hugyos nadrágszáron is tükröződik. csak neked, csak itt, csak most.
hogy elintézetlen ügyek szaporodnak akkor is, amikor próbálom őket elintézni, szavak reppennek a semmibe, mert súlyuk nincs, vagy talán én vagyok láthatatlan, esetleg értéktelen, ha nem súlytalan, hogy mindenből kettő lesz, mire egynek nekifekszek.
hogy essek kétségbe, nem magamon, nem rajtuk, hanem azon, hogy ennek a világnak és benne minden életnek így kell elszaladnia? tudod-e hogyan szorította a kezem, amikor leültettem? hogy mi volt a tekintetében, amikor végre ki tudta nyitni a szemeit? és az a másik, a rövidre zsugorodó inaktól göcsös kezeivel, amik biztosan mindig fájnak már, nem elég, hogy remegnek, és aztán amikor végül egy olyan kedveskedéssel próbálja a komolyságát venni és az ijedségét feloldani, ami annyira bensőséges, ugyanakkor végérvényes is, hiszen benne van: innen már nincs sok, csak az a kérdés, hogy melyikünk előbb...
a kiszolgáltatottság a legborzasztóbb állapot, amit ember érezhet.

.

és tudom,
hogy ezt a felületet szigorúan personal issue-khoz tartom fenn, és hogy elnézést, mert nem is szoktam ilyet, de ez most már kezd annyira felzaklatni (nem ez a jó szó rá - inkább megrettenteni), hogy nem tudom szó nélkül hagyni:
ha ez így megy tovább - márpedig így megy, sőt, mégyígyebbül -, akkor félre fogok előbb-utóbb rakni minden mást, és ellépek innen a picsába AMIG LEHET.
mert én nem akarok egy olyan országban élni, ahol hülyének van nézve a többség, ki van használva a többség, jogfosztott a többség, rabszolgasorban van tartva a többség, el van némítva a többség, be van börtönözve a saját országába-városába-falujába a többség, ahol visszafelé megy az idő, ahol a fejlődés helyett leépül a többség, ahol a kilátások a többség számára az idő haladtával nem növekszenek, hanem mindinkább csökkennek, ahol nem képes kulturált emberhez méltó életet élni a többség, mert. lásd összes többi indokot fentebb.
én nem akarok gyomorgörccsel kelni minden nap, hogy ma vajon mennyivel és mihez van kevesebb jogunk. nekem és a barátaimnak, meg annak a sokezer ismeretlennek, akikre elég ránézni, hogy érezzem és tudjam mit éreznek.
egy országban, ahol anélkül van háborús állapot, hogy még csak háború sincsen.
nekem ez NEM FÉR BELE.
ésmégmindigénkérekelnézést.

.

- blablabablabla (apám)
- blablabla (anyám)
- azt mondta, hogy ha feljebb megy sem került volna a vihar fölé. (perdita)
- ja tényleg, el is felejtettem, hogy te ezt érted, amit mondanak. (apám)

anyám grimaszt vág.
perdita grimaszt vág.

hát így állunk.
azért hadd ne köszönjem meg az állandó figyelmességet és szeretetet, ami felém irányul.

.

jó, akkor itt most lehet, hogy elnézést is kérek egyúttal, de meggondoltam magam, nem akarok én senkinek lenni sem a fél-, sem akár az egész segge vagy amolyan -félesége.

meghagyom ezt azoknak, akik komolyan azt gondolják, hogy ennyi teszi teljessé az életüket.

továbbra is hányok a boldog párok látványától, és ez tudom talán nem normális a normális világban, de nem akarok (vagy nem is tudok?!) tenni ellene.

felőlem annyi partit rendezünk, amennyit nem szégyellünk és ott, ahol nem szégyelljük, oda megyünk utazni, ahová csak akarunk (leginkább sehová, mert sosem lesz annyi pénz a zsebemben) gyászút vagy üzleti vagy akármilyen címen, de nem - és ebben egyre csak biztosabb vagyok -, nem akarok én sem klasszikus, sem hagyományos, sem  vidéki, sem romanticizáló, sem rendhagyó, sem téli, sem stílusos, sem semmilyen "since we've been fucking for some time, let's give it an official camouflage" eseményt és dolgot.

engem ne mentsen meg senki, akit én nem szeretnék

.

delfinnel úszni ás figyelni a levegővételre a végtelen és mély vízben.
szűk csigalépcsőn fel sem tudni indulni, mert a korlát függőleges és a sugara kisebb mint én keresztben.
rövidre vágatni a hajam.
annyi rágót tömni a számba - mert nem tudom elutasítani amikor kínálják - hogy végül nem tudok tőle megszólalni és beszélni.
nyilvános vécé előtt várakozni, ahol egy vékony fiatal gyerek kezd el molesztálni.
utazni valahová, busszal.

és
az a rengeteg kibaszott dezsavü.
ami szerintem azok az álmok, amikre bár ébredés után még nyúlnánk, de már nem érjük el és átmeneti feledésbe vesznek.

de igazából csak annyit akartam most írni, hogy
NEMJÓ.
meg hogy talán az a sokminden ami annyira nyom már, hogy állandó a hátfájás, sosem lesz többé lerázható.
a lelkiismeretfurdalás és bűntudat halálig kísér.

.

konstans gyomorideg amióta visszajöttem.

mi ez a hely, édes istenem?!

.

MA.

végérvényesen és elkerülhetetlenül
itt van.
ezzel az illattal jött,
az ablakréseken bekúszóval -
a hirtelen ébredéssel,
a fagyos hideggel a gyomorban,
a keserű ízzel a torokban,
az enyhe remegéssel az egész testben.

olyan nagyon jól ismerem
mégis,
képtelen vagyok elmondani.

általános iskolai reggelek.

nem oldja ki a meleg kakaó
sem a fogmosás

nem oldja meg
az sem, ha ma nem
kelek fel.

az idő kegyetlen visszatérő
fonákja.

.

hello
HELLO!

"...At first, I'd try to explain that it's not really negativity or sadness anymore, it's more just this detached, meaningless fog where you can't feel anything about anything — even the things you love, even fun things — and you're horribly bored and lonely, but since you've lost your ability to connect with any of the things that would normally make you feel less bored and lonely, you're stuck in the boring, lonely, meaningless void without anything to distract you from how boring, lonely, and meaningless it is. ... It's a strange moment when you realize that you don't want to be alive anymore. If I had feelings, I'm sure I would have felt surprised. I have spent the vast majority of my life actively attempting to survive. Ever since my most distant single-celled ancestor squiggled into existence, there has been an unbroken chain of things that wanted to stick around. ... And every direction was bullshit for a really long time, especially up. The absurdity of working so hard to continue doing something you don't like can be overwhelming. And the longer it takes to feel different, the more it starts to seem like everything might actually be hopeless bullshit. ..."

tökéletes leírása a dolognak, minden pontján hibátlan.

.

"és

megmagyarázzák, hogy nem is olyan rossz, csak én látom sötéten, és hogy az a bajom, hogy csak rinyálok ahelyett, hogy feltalálnám magam, és a kicsi jónak is örülni kell, a nagy szarról meg nem venni tudomást, vagyis persze nem ignorálni, csak nem hagyni hatni, és miért nem alkalmazkodok a helyzethez, az a bajom, mert pálinka, bor, sör mindig lesz, hát istenem, a cigi drága, de akkor majd sodorjuk, úgy jobban kijön, és különbenis, van, ahol még ennél is sokkal rosszabb.

és nekem tényleg ennek kellene akkor örülnöm?"