.
vajon
a vörös bőrszíjas karóra a bal csuklón mit jelent?
.
amúgy
tökre szívesen öltöznék így (a szettyó nyolcvanasévek-pulóvert és a ridikült leszámítva, az előbbit karcsúsított ingre és/vagy kiszakóra cserélve, éljenek a kilencvenesévek), de egyrészt HOVA, másrészt meg az én bokám sokkal vastagabb, a lábfejem sokkal szélesebb, és a lábaim úgy általában feleilyen hosszúak (nembeszélve arról, hogy a magassarkú a nők ellen elkövetett legnagyobb bűnök egyike)... én valószínűleg úgy néznék ki, mint marika horvátzsidányból, aki az évtizedek alatt összegyűjtött, még viszonylag hordható állapotban lévő cuccait mindenféle válogatás nélkül, csak az állapotukra való tekintettel veszi fel egymáshoz.
eklektikus lenne, na.
pedig szép az a cipő... (a lábfejeim pedig hangosan sírnának benne...)
Címkék: nevermind irony as fuck
Szólj hozzá!
.
és tudom,
hogy ezt a felületet szigorúan personal issue-khoz tartom fenn, és hogy elnézést, mert nem is szoktam ilyet, de ez most már kezd annyira felzaklatni (nem ez a jó szó rá - inkább megrettenteni), hogy nem tudom szó nélkül hagyni:
ha ez így megy tovább - márpedig így megy, sőt, mégyígyebbül -, akkor félre fogok előbb-utóbb rakni minden mást, és ellépek innen a picsába AMIG LEHET.
mert én nem akarok egy olyan országban élni, ahol hülyének van nézve a többség, ki van használva a többség, jogfosztott a többség, rabszolgasorban van tartva a többség, el van némítva a többség, be van börtönözve a saját országába-városába-falujába a többség, ahol visszafelé megy az idő, ahol a fejlődés helyett leépül a többség, ahol a kilátások a többség számára az idő haladtával nem növekszenek, hanem mindinkább csökkennek, ahol nem képes kulturált emberhez méltó életet élni a többség, mert. lásd összes többi indokot fentebb.
én nem akarok gyomorgörccsel kelni minden nap, hogy ma vajon mennyivel és mihez van kevesebb jogunk. nekem és a barátaimnak, meg annak a sokezer ismeretlennek, akikre elég ránézni, hogy érezzem és tudjam mit éreznek.
egy országban, ahol anélkül van háborús állapot, hogy még csak háború sincsen.
nekem ez NEM FÉR BELE.
ésmégmindigénkérekelnézést.
Címkék: :( sic transit gloria mundi animal farm fuck this life WORDS
Szólj hozzá!
.
amikor először voltam igazán és rendesen és tényleg szerelmes.
és augusztus végén lementünk pácinba, és a kis tákolt házikó szobakonyhájának koszlott ágyán aludtunk, és reggel csendben we were making love there. és minden olyan békés volt és teljes, pálinkát ittunk kétliteres műanyagflakonból, a vécészerűség a garázs belső sarkában egy függönnyel volt leválasztva, csap csak a kapu mellett, és emlékszem arra is, hogy mi volt akkor rajtam: a gyerekméretű rövidnadrágom, a fekete póló kis cseresznyemintával a mellkasán, és a szürke kapucnis pulóver. igen, az, amiben a hattyútollas selfie készült a kutyásnénivel györökön... megvan a nagy régi hintaágy hangja, a frissen kisült, a faluból kihozott langallón megülő lilahagyma íze. az érzés, hogy a nyár utolsó napjait töltjük itt, amire nem akarunk gondolni.
három évvel később lementünk pácinba megint.
megvolt a hintaágy, a nyár épphogy elkezdődött, június közepén jártunk. a diófa alatti nagy asztalnál uzsonnáztunk, volt zene, volt alkohol, és volt fű is. nem éreztem jól magam, pedig minden ott volt, de minden mégis nagyon más. nem ment az ivás, körülöttem mindenki nagyon hamar berúgott. nem jutott hely a hintaágyon sem nekem, a vihar jött, de nem ért oda. éjfél előtt feladtam és ezúttal az tetőtéri kisszobában feküdtem le, egyedül. de nem tudtam elaludni. zavart az a kellemetlen érzés, hogy nem férek el rendesen a testemben. hogy mintha minden kicsit kilógna a sarkából. hangos volt a zene, de hangosabbnak és zavaróbbnak hallottam a felszabadult és önfeledt kiáltásokat és nevetéseket odalentről. felkeltem és elindultam gyalog, hangtalanul osontam ki a kapun és vettem irányba a falut a földúton, miután tettem egy kört a kukoricásban.. nem volt cél: világgá akartam menni a semmi háta mögött. titokban persze azt reméltem, hogy észreveszik, hogy utánam jönnek. mentem, egyre gyorsabban, és közben sírtam. nem volt elég sötét, a hold világított, a csillagok pontjai összefolytak. aztán feladtam. visszafordultam, és a lépcsőn felfele menet vettek észre: "ittvagy? nem találtunk az ágyban, de akkor a vécén voltál ezek szerint." befeküdtem a hálózsákba és álomba sírtam magam.
egy hét múlva, már pesten, végérvényesen elbúcsúztunk egymástól.