.
bizonyos szempontból meg
mintha újra tizenhét lennék, mert bizonyos helyzetekben - sajnos - viszonylag könnyen idomulok, még akkor is, ha az nem feltétlenül a jobb irány; és hát a leader kvalitásoknak is eléggé híján vagyok, ahogy voltam mindig is.
basszus hogy ebből mi lesz...
.
azon az én egészséges határon bőven túli, kétségbeesett kudarckerülésem sem segít éppen sokat, hogy vannak problémák, mert mindig csak addig jutok, hogy már inkább neki sem kezdek, miközben feszt hibáztatom magam érte, az egész mindenért.
ahogy végül a vasárnapi elhatározásból - hogy érkezés után rögtön lemegyek büdösékhez és velük személyesen is közlöm a szerdai, zajhatásokkal is járó parkettacsiszolás tényét - mára az lett, hogy a második kör bolt után felfelé jövet és az ajtajuk előtt elhaladva helyeslően bólogattam magamnak, amikor megállapítottam és megbeszéltem magammal, hogy 'különbenis basszák meg, büdösek és undorítóak, itthon eszi őket úgyis egész nap a hónaljszag, olvasni meg tudnak, a papJrt kifüggesztettem, én ugyan nem fogok hozzájuk külön beszólni, hogy az arcomba hozza a kereszthuzat a savanyú hányásszagukat, szívom eleget Jgy is a fürdőben és a vécén minden nap.'
probléma letudva, nem szólok én inkább senkinek.
bravo perdita, bravo.
.
a minap meg
a hold kibillent az egyensúlyából
és egyenesen a földbe
csapódott
mi meg mind meghaltunk.
elég jó érzés volt.
.
ja egyébként
azt álmodtam, hogy egy kis régi városban vagyok, és egy körbezárt réten belül a kerítés mellett sétálok, esteledik, a fű puha és magas. kicsike rókakölyköket látok meg, ahogy játszanak egymással és nem félnek tőlem sem, bár óvatosak. viszont feltűnik egy medve is, ők mind feltűnően hosszúkás testűek, szóval a medvétől tartok. kimegyek a rétről, mert már sötétedik. ahogy megyek át a réten, fekete, vastag, de rövid kígyó húz át előttem a fűben. aztán később odakint, már az útszéli fák árnyéka alatt, egy másik kertkapun átlépve egy szögletes testű kígyó, fehér, mint egy szusi, a hátán mindenféle színes bogyókkal és petékkel lépcsőz le előttem, és ahogy utána nézek, látom, hogy hátrafordítja a fejét és kezdi letépni magáról a hátán lévő dolgokat. elundorodom és elbizonytalanodom, elkezd esni az langyos nyári eső.
aztán pisilnem kell, de undorító a vécé, és nem lehet az ajtaját zárni. próbálok fordítva, szemben felállni rá és az ülésen állni, nem fölé gugolni, amikor valaki rámnyit.
aztán itt jött az érdekes rész:
gyaloglok, nyár van, jóidő, trikó-rövidnadrág. mediterrán hangulat, sötétszürke kopott gránit macskaköves lépcsők fel-alá meredek domb- és hegyoldalakon. alacsony kőkerítések, mögöttük gondozott kertek. az egyikben fák sorakoznak, oliva, a másikban pedig alacsony, vékonytörzsűek, látom a gyümölcsét közelebbről, mangó. soha nem láttam még mangót fán azelőtt. elérzékenyülök. megyek le a lépcsőn, többen is vannak körülöttem, a lépcső aljában egy kőtemplom, az állomás, ahová tartok. nagy fakapun lépek be, emberek készülnek bent a vacsorához. mindenki turista vagy vándor. belémnyilall a felismerés: spanyolországban vagyok. sírva fakadok, de ez a megkönnyebbülés és valamiféle felszabadulás érzése inkább.
a kertben, a nagy, íves, kőből rakott 'vár(os)'kapu mellett a kőfalon egy apró rókakoponyát találok az egyik kőtégla helyén - furcsa, mert a szájpadlása lapos és az is tele van fogakkal csakúgy, mint az alsó állkapocs, mintha az is szájpadlás lenne. megörülök neki, beszélek is hozzá, amikor megjelenik va, szandál van rajta és elkéri a koponyát tőlem. az ő kezében hirtelen nagyobb is lesz és már inkább hasonlít egy krokodilkoponyára.
.
ezt akkor most
különben vehetem egy gecinagy visszafordulásnak? back to ground zero? welcome 2007 again? forever twenty-six?
