.
"na mi van, orsika? ugye tudod, hogy a fél falu neked szurkol és aggódik? mert bolondok vagytok mindketten, mint mi itt mindannyian." awwww, I think I've found a real home...
es akkor most egy rendkivul personal post kovetkezik, ugyhogy mindenki gondolja at, mielott tovabb olvas, hogy tenyleg erdeklik-e az eletem legintimebb reszletei, kulonos tekintettel a fizikalis mivoltomra.
merthogy a helyzet az, hogy emlekszem ra, nyar volt es en eppen esztergomban, kivetelesen nem egyedul, szoval talan a tizenkettohoz nagyon kozel, amikor egy nap intenziv, de nem elviselhetetlen fajdalom jott ram lent es inkabb neveznem kellemetlennek, mint abnormalisnak. ket napig tartott es a valtozas szembetuno es kenyelmetlen, mar ott tartottam, hogy elmondom valakinek, talan nagyanyamnak. de vegulis harmadnapra a fajdalom elmult, a valtozas viszont allandosult, es nagyjabol ekkortol van az, hogy a labiam olyan, amilyen es akkora, amekkora. sokaig nem tudtam vele megbaratkozni, sokaig - mar boven azutan, hogy fiuk voltak az eletemben - nem volt az tema, hogy hogyan nezek ki. aztan jott valaki, aki megerttette velem es tudatositotta, hogy az, ami van, ugy, ahogy van, gyonyoru. emiatt sosem lehetek eleg halas neki. meg magamnak, amiert el tudom fogadni es szeretni is azt, amilyen vagyok. ott, igy.
