.
két dolog járt ma az eszemben:
az egyik, hogy valószínűleg teljesen normális, hogy kb ott tartok, mint a nagy átlag huszonpáréves emberek, ha szépen összeadom azokat az éveket és időszakokat, amikor - hogy úgymondjam - takarékon voltam a depresszió különböző fokozatainak és típusainak köszönhetően, s a kapott időt kivonom a valós éveim számából.
a másik pedig, hogy mekkora érzékkel választom ki azokat a dolgokat (ezt aztán továbbgondoltam, mindjárt írom is), amiket ugyan rendkívül nagyon szeretnék csinálni, de hihetetlenül idő- és pénzigényesek, cserébe viszont egyáltalán nem kifizetődőek. na és ennek a továbbgondolásaként jöttem rá arra is, hogy nem is a dolgon magán múlik igazából az, hogy mennyire lehet belőle nyereséget csinálni, hanem csupán azon, hogy hogyan adják el. márpedig bennem hangyafasznyi kereskedők ősi vére sem csordogál. as they say: sell ice for the penguins. pedig vannak, akik ebben is kurvajók.
