.
meredek partfalon, tetején magas kerítés, fehér mészkő, alján a víz. sötétedés környéke, de a közelgő vihar miatt. igyekszem a fal tetején, a kerítéshez közel végigmenni, mert félek a víztől. valaki van velem. elmegyek a partrész végéig, mert ott már kevesebb az ember, remélem. egy hinta van felfüggesztve, a fal tetején, alattam meredek lépcsőszerűség. ahogy hintázok rajta, érzem, hogy nehezen viseli a terhem, ráadásul látszólag csak övekből van összekötözve. fehér színű. az égen közel a parthoz kisrepülők szállnak le. hintázás után hátrafelé kinézek a kerítésen túlra, és messze, a viharfelhő pereménél szivárványt látok. megmutatom annak is, aki velem van, aztán észreveszem, hogy a szivárvány mögött tornádó kering, igen gyorsan. elfog a félelem, mert errefelé nem jellemző a tornádó, igyekszünk vissza, mielőtt ideér. szólunk is embereknek az úton visszafelé, de nemnagyon foglalkoznak velünk. egy kis csarnokfélébe húzódunk be, a tetőn keresztül sok helyen becsurog az esővíz. kérdezem, hogy mi a funkciója a teremnek, azt mondják bár, hamarosan ki is nyit, de most még korán van.
kimegyünk a csarnokból, a felhők elvonultak, nem jött a vihar. elnézést kérek a vészharangozásért, de tényleg úgy tűnt, hogy valami nagyon durva dolog közeledik.
besötétedett teljesen, felnézek az égre: egyesével bukkannak elő a csillagok, de furcsán átrendeződve. vannak egészen fényes kis csoportok. az egyik megindul, és kis kört kezd el leírni egy másik csoport körül. mielőtt körbeérne, megugrik, és szabálytalanul áll neki mozogni. akkor rájövök, ez nem műhold. és akkor szépen a többi is, és jönnek széles fehér csíkot maga után hagyó nagyobb dolgok is. ez már kicsit aggaszt. szólok a valakinek mellettem, hogy nézzen az égre, de abban a pillanatban, hogy ő odanéz, az égről eltűnik minden és mozdulatlanná válik a kép. hülyének érzem magam, aztán rájövök, hogy nekünk talán nem is kell ugyanazt látnunk.
