.
"ezúttal lehet, hogy én unom meg előbb az édeshármasunkat."
ez a mondat még múlt szombatról van. de lehetne akár múlt hónapról, vagy múlt évről, vagy kétezertizenegyről is.
és persze olyan könnyen lehet azt mondani, hogy 'csak költözz el' meg hogy 'hát legfeljebb hazamész' meg 'nyugi minden rendben lesz', DE nem azért jöttem el, mert haza akarok menni, vagy akár csak opciónak is látom ezt, mint megoldást, DE senki nem tudjhajta, hogy tényleg minden rendben lesz-e, DE elköltözni egy idegen országban, ahol nem ismersz senkit, ahol nincs egy hétvégi ház ahol low-coston tengődhetsz hónapokig, ahol a fizetésed még az sem biztos hogy arra elég, hogy kijöjjön belőle a havi koszt és közlekedés, ahol nem mész le a sarki kocsmába bánatodban betolni egy fröccsöt 120ért, ahol nincs turkáló, hogy kevésből megúszd a különös hobbijaidat meg hogy kinézz valahogy.
DE, és ez egy újabb de, a rágalmazásokat, hazugságokat, megalázást, kiszolgáltatottságot, kiszámíthatatlanságot továbbra is csak azért tűröm mert kötélből vagyok ideggyenge nem. most éppen egy kikúrt olajszintmérő fogantyúja miatt, az élete kudarcainak okaként engem megnevezve.
és tessék, tegnap megismertem a rövid történetet, valahol egy lány pontosan ugyanezen ment keresztül és valószínűleg élete végéig cipeli magával a terhét és a sérüléseket.
