... we get the whole spectrum in every Bubble.

.

mindig jön az az illat, amitől szomorú leszek...

.

na jól van, átolvastam én azt a beszélgetésfolyamot az elmúlt hónapokról, és nem én vagyok a hülye. sőt, én vagyok a józanabb, legalábbis ami a vak lelkesedést és nagy szavakat illeti. nem is mentem bele, hogy nehogy kipukkanó lufivá váljon. hát mégis felfújtuk.

.

jaj vajon meddig bírom, hogy nem engedem magam valóban és mélyen belegondolni és hagyni tudatosulni, hogy ennek most így tényleg valóban és végérvényesen vége, és nincs több visszatáncolás, meg visszakuncsorgás, meg szép szavak, meg bocs, meg adjunk neki még egy esélyt? vajon meddig bírom, hogy nem hagyom hogy bántsanak a szavai és a vádló megjegyzései, meg hogy engem okoljon és emiatt én ne magamat okoljam?
világos, hogy a támadással védekezik, az is világos, hogy mindig is nagyon jól tudta, hogy hova kell szúrnia ahhoz, hogy összeessek és kivérezzek, de olyan fárasztó és annyira hatalmas koncentrációt igényel folyamatosan a hatása távol tartása, hogy nem tudom, vajon meddig bírom...
szakítani szar.
pláne harminckét évesen.
pláne úgy, hogy nincs alternatív megoldás, nincs másik férfi.
pláne egy nappal azelőtt, hogy végre minden akadály elhárult volna az útból és minden meg lett volna szervezve a fogadásomra és arra, hogy elkezdjem és éljem a mások által felnőttnek vélt és mondott életet..
miért nem lehet továbbra is jóban lenni, továbbra is szeretni emberként, tisztelni barátként, gondoskodni azért, mert attól, hogy a helyzet megváltozott, még ugyanolyan értékes nekem, mert továbbra is számít a véleménye, és fontosak a tanácsai? miért kell elfecsérelt időnek nevezni azt, amibe az ember beleadott mindent, amiben döntéseket és áldozatokat hozott, amiből tanult, amiben fejlődött? miért kell bánni, hogy együtt töltöttük, hogy találkoztunk, hogy láttuk egymást itt, ott, és otthon is, miért nem lehet megőrizni valamit, az értékét, a lényegét?
szakítani mindig szar.

.

uhh az a kurva este amikor elmentünk darts-ozni és semmi kedvem nem volt hozzá és ott volt m is és sört ittunk és talán tintahalat ettem és a sör sem segített pedig a zene jó volt közben, széphangú lány és fiú énekelt ügyes zenekarral feldolgozásokat, angol pub-hangulat, lehetett cetlin kívánni is számot, volt hogy annyira könnyes volt a szemem hogy nem láttam a táblát de azért rádobtam és a vécébe mentem sírni mert odakint nem volt hova fordulni amikor megeredtek és nem tudtam visszanyomni őket, és mindenkin rövidebb szoknya volt és magasabb sarkú cipő és alaposabb smink és mindenki valakivel volt és mindenki kacagott és pletykált én meg ott ültem a fémvödör fölött és néztem ahogy olvad a jég a sörösüvegek körül miközben senki nem kérdezi meg hogy orsi mi van veled csak azt mondják ne legyek már ilyen savanyú elrontom az estéjüket szórakozni jöttünk. és később sem került elő a kérdés, hogy mégis mi a fene volt ez, vagy pláne, hogy minden ok? és akkor elénekelte a lány a számot és be kellett mennem a vécébe sírni.

jegyezd meg - bár tudom, hogy nagyon nehéz - nincs olyan helyzet, ami örökké tartana.

.

"persze, nyugodtan ugorj fel egy kávéra, t nem lesz itthon..." :(
"megint fogytál? szép a hasad, nagyon tetszik. ... de az a tetoválás, miért pont a legszebb részen, a hátad és a bordaíved...? ferenc, az oké, az elég fasza, jó helyen is van, a rózsa, az akkor legalább egyedi, és ábrázol valamit, meg lehet szokni ... tudom, nem nekem kell, hogy tetsszen, és ki vagyok én, hogy beleszóljak, de akkor is..."
"lent leszel balatonon? és ott ünnepled egyedül a születésnapod is?" "miért, kivel ünnepelném..?" "talán meglesz addigra a kocsim, lehet benézek majd..." "aha."

portré modul letudva bő négy hónap után, kapjam össze magam, most kezdődik a móka! válassz területet, fejleszd fel, kuncsorogd be magad egy stúdióba, csinálj egy fasza portfóliót, weboldalt, áruld a képeket, reklámozd magad, bővítsd a felszerelést, már csak legfeljebb négy hónap. hajrá.

.

a széken hagyott télikabát a legigazibb bizonyítéka annak, hogy milyen rövid a nyár, és hogy milyen gyorsan múlik az idő... egy pillanatra fordultam csak el akkor, amikor még egy utolsót, már kabátban rágyújtott, és egy pillanatra fordulok csak el megint, és máris - amikor újra még egy utolsót, már kabátban rágyújt...

.

rendrakás a postafiókban. mikre bukkan az ember..
ezt most ide bekerül, és kiemelem a lényeges részeket.

"Lieber Ch,

.

nts: just stay strong, stay strong little prince. if you don't find it, it will find you...

.

"szeretlek.
de arról nem tehetek már, hogy érezni nem tudlak."

.

ti szerencsések, akik nem tudjátok, milyen igazán mélyen lenni.
ti szerencsétlenek, akik nem tudjátok, milyen igazán mélyen lenni.

ti szerencsések, akik nem tudjátok, mik azok a végletek.
ti szerencsétlenek, akik nem tudjátok, mik azok a végletek.

ti szerencsések, akik mindig biztonságban vagytok.
ti szerencsétlenek, akik mindig biztonságban vagytok.

ti szerencsések, akik vagytok szeretve.
ti szerencsétlenek, akik vagytok szeretve.

ti szerencsések, akik nem láttok.
ti szerencsétlenek, akik láttok.

.

azt kellene tudatosítanom magamban, hogy tulajdonképpen mérhetetlenül kivételes a helyzetem azzal a mértékű szabadsággal, aminek a birtokában vagyok. hogy ugyan nem élek nagy lábon, de a minimális szükségleteimnél több is ki van elégítve, és nem köt sem pénz, sem helyzet, sem ígéret sehová. és ez a szabadság nem csak fizikailag, de szellemi értelemben is jelen van az életemben. csak használnom kell. (egyébként mindenki másnak is a birtokában van lehet mindez, a helyzetet megteremteni sokkal egyszerűbb, mint ahogy tűnik elsőre.)
a lehetőséghez minden adott, csak élni kell vele.

amit akarok, az úgy lesz.

.

just stay calm and

fuck the what

.

"I hate that belt thing!"
"it should not be necessary to keep it tied..."

.

ott hagytam abba 2010 májusban, hogy keretes a sztori z. nem kellett három hét, amikor a bezáródni vágyott körön mégis egy hatalmas szakadást ütött bb felbukkanása és bemasírozása az életembe. nem az történt, hogy rugalmasan kezeltem volna a dolgot, és szépen beillesztem a folyamba, hanem éppen az ellentéte: a szétrobbant kis darabokat kínkeservvel próbáltam összecsomózni, persze nulla eredménnyel.
van az a buta dolog, amikor az ember az eszére és érzéseire hallgatás helyett szimplán az agyával próbálja nem tudomásul venni a nyilvánvaló helyzetet - hát velem is ez történt. egyensúlyoztam két olyan dolog között, ahol igazából semmi szükség nem lett volna a józanságra, mert a víz árja magától vitt volna. ugyanis part, az nem volt.
egy év telt el ezzel, aztán az ügyeletes a-val való újabb egyéjszakás találkozás 2011 április (most már tudom, hogy hamis) megoldáshoz vezette a gondolkodó agyam: ha ezt meg tudom tenni vele, akkor b többet érdemel nálam. így kizártam a körből, de persze kivágni nem lehetett, mert már ő maga volt a kör, z csak a függelék rajta.
akkor azt gondoltam, hogy legjobb lesz kicsit elmenni. eltávolodni, hogy megnézzem, vajon létezik-e a hiány? persze nem így kellett volna: ameddig az ember szinte 100%-ban éli fel a mindennapi energiáit, és csak a másnapi adag reprodukálására van lehetősége, és ráadásul az is a legnagyobb mennyiségben a fizikális forma mozgatásában veszik el, nem érez ilyenfajta dolgokat. döbbenten tapasztaltam, hogy az úton nem létezik a hiány. hiszen mindig jön valami új szembe, valami, amit sosem láttam vagy sosem érzékeltem még. megnyugodtam, nem kellett volna.
felbukkant h, akinek nem szabadott volna velem jönnie, akivel nem szabadott volna együtt mennem, éppen a legfontosabb napokon. felejtés, nem bánom.
visszatérve 2011 július aztán már csak a semmi fogadott. elveszett a köröm, bb-vel együtt, és maradt a semmiben csüngő z. megpróbáltam felépíteni, már sokadszorra. egy jó darabig képes az ember önmagát is becsapni és majdnem hinni valamiben, amiről pedig már évekkel korábban világosan tudta, hogy értelmetlen. de az agy kikapcsolta a vészjelzések küldését.
a harmincadik születésnapom 2011 aug egy totálisan béna és szomorú esemény volt, ahol teljesen meg-nem-értettnek és magányosnak éreztem magam.
nem sikerült elérnem bb-t többet.
jött az ősz. káosz. semmi. kétségbeesés. elveszés. felhívtam k-t, kétszer találkoztunk, aztán lepattintottam. elmentem zs-hoz, de nyomasztottak a fehér falak. ott volt l, akitől másnap szinte menekültem rózsaszín kabátban biciklin. bb kellett volna, de nem volt.
aztán már semmi sem volt. kizártam magam, hogy kizárjak mindenkit. kétségbeesett levelek r-nak, és ch-nak, felváltva a hosszú hallgatásokkal. r-nal még el is mentem egy hétvégére az erdőkbe, de visszacsókolni is képtelen voltam. a-nál még egy délután erejéig, de sírva jöttem el. egy teljes év telt el így. és akkor visszamentem z-hez 2012 okt, mert akartam - és nem mert szerettem volna.
2013 jan itthon, megint. tervek, minden más csak átmeneti. és akkor három hét múlva üzenet bb-től. beszéljünk. minek. félek. én is. nemakarom, mert tudom, hogy akarom. én is. és azt is tudom, amit nem tudok. te nem. végül hónapokkal később sikerült találkoznunk. abba torkollt, amit egyikünk sem szeretett volna, de mindkettőnk akart. mindkettőnk másért. azóta is megesett párszor. de gyógyulok. belőle ki, valamibe bele.
ch. majdnem lemondtam 2013 júl, inkább ne jöjjön ide. csak a baj lenne belőle, én meg már majdnem indulok (már egy jóideje na persze). és különbenis, nem tudok őszinte lenni z-vel, ha ittvan, mert nem hisz nekem. előbb elhiszi azt, ha nem mondok semmit. így inkább nem is írtam ch-nak, vagy tereltem a témát. de mégsem tudtam neki azt mondani, hogy oldja meg és keressen mást, mert ilyen vagyok, mert már régen megígértem neki - és mert kíváncsi voltam rá, hogy ugyanúgy nem vált-e ki semmit belőlem, mint akkor, amikor megismerkedtünk. a történet többi része pedig már visszaolvasható.

.

there's no such thing as "too late".

.

kitaláltam egy kurvajót megint.
olyan hátizsák, ami biciklistáskává alakítható viszonylag egyszerűen. a lényege a merevítés mobilizálása, és a rögzítőelemek megfelelő helyre történő applikálása. ez megoldaná a világjárók problémáját, ugyanis olyan helyeken, ahol tudnak kerékpárt szerezni - ami nagymértékben megkönnyítheti a haladást - ott nem a hátukon a húszx kilós zsákkal kell tekerni, viszont amikor gyaloglásról vagy utazásról van szó, nem kell vesződni a formátlan bicikliszsákkal, vagyis egy táska elegendő lehet és kiválthatja mindkét funkciót.
na most kellenének a kapcsolatok, valaki, akivel együtt lehet végiggondolni ezt a dolgot és részletekbe menően megtervezni, prototípusokat gyártani, majd tesztelni.

a másik ötlet a hálózsákká alakítható függőágy, ez gyakorlatilag nem igényel semmi különleges tervezést, két oldható csomópont, meg egy cippzáros záródás, ami ebben az esetben középen lenne. (mondjuk nem is értem amúgy, hogy eleve miért nem középen van a hálózsákok húzója, akkor például kiterítve sem kellene a kapucnival szarakodni, hogy kinek az arcába lóg bele...) és ez akár a kapucnis párnával is összekombinálható lehetne!

formában vagyok

fotózáshoz: fishtea

.

ez nem az a publikus téma, meg meg is ígértem magamnak, hogy nem pofázok róla többet, de ugranak be a flashek, nem a szememmel érzékelek, hanem az egész testemmel, az agyammal, az emlékeimmel, mintha azok a megkopott lenyomatok készülnének, az első rögzített fényképek, a mai napig felismerhetőek, pedig semmi nincs már meg belőlük, ami létező lenne, szóval ahogy nyúl hátulról és fogja be a szám, meg ahogy a lehető legnagyobb természetességgel szorítja egymásnak a combjaim, és ahogy a kézfejem szinte fáj, amikor az ujjai az ujjaim közé ékelődnek, de muszáj még jobban szorítanom, megmutatta, hogyan csinálták gyerekkorában, furcsa fixációk, a buszon ülve, meg az elrejtett utalások, és a mai napig nem jöttem rá, hogy akkor először, amikor jött a vihar, mi mindent mi mindennel és hogyan csinált, de akarom még sokszor megy a kiérdemelt fiókjába a lassan megtelő emlékiratszekrényemben

pólók. ez egy sima fehér.

.

a probléma az, hogy elveszett a maradék vágy is. már ha akarom, sem tudom elképzelni, hogy éljek egy nekem, de nem általam kitalált életet. inspirációra van szükségem, és nem kijózanító (számomra csalódásokat okozó) véleményekre és tanácsokra. valakire, aki velem hisz az álmaimban, és nem azzal reagálja le, hogy 'stop dreaming, this world and your life is for work and more work and struggle for the food you put in your children's mouth', hanem azzal, hogy 'if you really want to do that, then start it, believe in it, believe in people and believe in yourself, write, experience, create, because you can do it, even better!'. valakire, aki bennem hisz.

.

vagy talán nem kellene nekiállnom sörözni este tízkor, amikor másnap fél ötkor kelek.