.
valószínűleg senki sem tudja, hogy
mi volt az igazi oka annak, hogy nem fésülködtem meg hét évig.
a fedősztori az volt, hogy azért álltam neki, mert kíváncsi voltam, lehet-e, hogy vajon meddig bírom - három napig, talán egy hónapig -, mert nem hittem magamban, nem hittem abban, hogy egy hetet is kibírok. hét évig tartott, és sírtam, amikor hét év után azt mondta zé: "de anélkül nem tudom levágni a hajad". az igazi ok pedig ez volt: akkor fogok majd megfésülködni, ha végre újra találkozom 1.zé-vel. persze nem találkoztam akkor sem vele, sem azóta, és a hét év alatt szépen ki is kopott ez az erős, önmagamnak tett ígéret, én mégis, talán a biztonságos megszokás megnyugtató érzése miatt, tartottam magam az elhatározásomhoz. valamihez, aminek sem értelme, sem lényege nem volt már. az ember nem képes arra, hogy folyamatosan kezelje a jövő, akár csak a holnap bizonytalanságát, esetlegességét, a ködöt, amitől nem lát messzebbre, nem lát tisztán.
pedig ahogy szárnyaink nincsenek és ezért repülni nem tudunk, úgy a szemünk is egy primitív eszköz csak, amivel nem látjuk sosem a lényeget, nem érzékeljük a veszélyt, nem nyerünk időt általa és nem tudjuk olvasni a lényeget.
mert ahhoz az egész lényünket kell használnunk, éreznünk kell érzékelés helyett.